A turizmus világnapját méltatták a beregszászi főiskolán

A turizmus világnapját méltatták a beregszászi főiskolán

09:09 Szeptember 30, 2024

Közélet 211 5 хвилин

Українська

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének kezdeményezésére minden évben szeptember 27-én ünneplik a turizmus világnapját. Ennek alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földrajz és Turizmus Tanszéke, valamint a Rákóczi-Tour Turisztikai Információs Központ előadást szervezett, amelyen Horváth Zoltán, a Kárpátjáró program vezetője tartott beszédet a jelenlévő diákoknak és érdeklődőknek.

Az előadást megelőzően Berghauer Sándor oktatási-módszertani rektorhelyettes, a Földrajz és Turizmus Tanszék docense köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Horváth Zoltán osztotta meg tapasztalatait a helyi túrázás kapcsán.

Horváth Zoltán 2018 óta több mint 250 túrát szervezett Kárpátalja hegyvidéki tájain. Előadásában hangsúlyozta, hogy szülőföldünk számos izgalmas természeti látnivalót kínál, különösen a hegycsúcsok meghódítása jelent kihívást, hiszen hat csúcsunk magasabban van mint 2 000 méter.

A helyi folyók ‒ Borzsa, Ung, Tisza, Latorca ‒ és azok forrásvidéke is különleges élményeket kínálnak. Horváth Zoltán említette, hogy a vízesések, a hegyi tavak felfedezése mindig izgalmas kalandot jelent. Az éjszakai túrák és sátras kirándulások szintén komoly kihívásokkal járnak, míg a téli túrák külön felkészülést igényelnek, de a lenyűgöző látvány minden erőfeszítést megér. Az előadás során videófelvételekkel is közelebb vitte az előadó a hallgatóságot az említett túrákhoz.

A túrák tervezésének fontosságát is kiemelte, hangsúlyozva az alapos felkészülés szükségességét annak érdekében, hogy elkerüljük a nem várt nehézségeket. Beszámolt a modern technológia előnyeiről, olyanokról mint a navigációs eszközök és alkalmazások, amelyek megkönnyítik a tervezést és a kapcsolattartást.

Birtók Vanessza, a Rákóczi-főiskola munkatársa az esemény kapcsán hetilapunknak elmondta: „Az előadás során olyan videórészleteket is láthattunk olyan extrém túrákról, amelyek nehéz, sőt sokszor életveszélyes helyzeteket teremtettek. A cél egyértelmű volt: a hallgatóknak bemutatni, milyen kihívásokkal kell szembenézniük egy téli, esős vagy ködös túra során. Az egyik legizgalmasabb rész az volt, amikor a barlangmászásról mutatott be az előadó néhány lenyűgöző felvételt. A barlangmászás nemcsak szűk, sötét, denevérekkel teli tereket jelent, hanem olykor valódi fizikai és mentális kihívásokat is. Elképzelni is nehéz, hogy milyen érzés lehet, amikor egy ilyen »szorult helyzeten« kell áthaladni. Horváth Zoltán mint tapasztalt túravezető, a turizmus világnapján megosztotta velünk a legfontosabb tudnivalókat és tanácsait is. Nem véletlenül, hiszen már több mint 250 túrán vett részt, és mindezt átadni a hallgatóságnak rendkívül inspiráló volt. Kiemelte, hogy az ilyen túrák során mindig figyelni kell a körülményekre, hiszen egy apró hiba is végzetes lehet. Az előadás végén a diákok több kérdést is feltettek az előadónak főként azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell cselekedni életveszélyes szituációkban, és kitől kérhetünk segítséget, ha esetleg éppen a hegyek között ragadnánk. Az ő válaszai nemcsak megnyugtatóak voltak, de egyben rámutattak arra is, hogy mennyire fontos a felkészültség és a megfelelő tudás ezekben a helyzetekben.”

Az előadás végén kötetlen beszélgetés alakult ki a diákok és Horváth Zoltán között, amely lehetőséget biztosított a fiatalok számára, hogy további kérdéseket tegyenek fel és tapasztalataikat megosszák a turizmus területén. A rendezvény remek alkalmat teremtett a Kárpátalja iránti érdeklődés fokozására és a helyi túrázás népszerűsítésére, a megfelelő felkészülés hangsúlyozására.

(LI/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei