Mesevarázs Fesztivál a magyar népmese napján Beregszászban

Mesevarázs Fesztivál a magyar népmese napján Beregszászban

18:10 Október 1, 2024

Közélet 190 8 хвилин

Українська

Első alkalommal szervezett Mesevarázs Fesztivált a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) a magyarországi Kalló Alapítvánnyal közreműködve szeptember 30-án, a magyar népmese napján. A nagyszabású rendezvény részét képezte a már hagyománnyá vált mesemondó találkozó, valamint koncertet adott az Alma Együttes. Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.

A résztvevők a főiskola udvarán található mesekút körül gyülekeztek, ahol Pintér Zsolt mesemondó, a Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetség elnöke mesélt nekik. Ezután mindannyian az intézmény átriumába vonultak át, ahol Gál Adél, a Pro Cultura Subcarpathica munkatársa köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, szervezetük immár nyolcadik alkalommal szervezi meg a mesemondó találkozót, mely idén a MOL – Új Európa Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően kisebb fesztivállá bővült. „Nagy örömünkre szolgál, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is ilyen szép számmal jelentkeztek a mesemondó gyerekek: 113 résztvevőnk van. Ez azt bizonyítja, hogy szeretitek a mesét, fontos számotokra a mesélés” – hangsúlyozta Gál Adél.

„A mesekút ötlete Kányádi Sándor költőtől ered, aki úgy gondolta, hogy minden olyan intézményben, ahol van óvó- és tanítóképzés, ott legyen egy mesekút, amely szimbolizálja a tiszta forrást. Mert a mesét úgy kell tudnunk, tanulnunk és továbbadnunk, hogy az csak tiszta forrásból származzon, mert ez az a forrás, ami a mi múltunkat jelképezi, hiszen a mesében minden népnek benne van az évszázados vagy akár évezredes tapasztalata. A meseszövés azt jelenti, hogy ezt a tapasztalatot adjuk át a következő generációnak” – emelte ki beszédében Orosz Ildikó, a rendezvény házigazdája, a Rákóczi-főiskola és a PCS elnöke, hozzátéve: „Nagy a felelősségetek, meg kell tanulni a tiszta forrásból származó meséket, úgy, hogy azt gyermekeiteknek, környezeteteknek és az utókornak ti is átadjátok – ezt a célt szolgálja a mai nap, amellett, hogy a mese szórakoztat is.”

A köszöntőket követően a fiatal mesemondók a korosztályuknak kijelölt terembe mentek, ahol kezdetét vette a mesemondás. Eközben a fesztiválra érkezett óvodások és kisiskolások kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, s meghallgatták a Mesélő Bőrönd Társulat tagjainak és a Csűrdöngölő Kulturális Egyesület mesemondóinak érdekes előadásait.

A Mesélő Bőrönd Társulat nem először látogatott vidékünkre a PCS meghívására. A társulatot 2018 novemberében alapították. Előadásuk interaktív, a gyerekek és a felnőttek bevonásával keltik életre a szereplőket, akár a közönséggel együtt alakítva a mese fonalát. A mesékben előszeretettel keverik a bábelőadásokat az élő szereplős vagy akár hangszeres produkciókkal, tiszteletben tartva a hagyományokat, de nem félve a modern kor kihívásaitól sem.

Az eseményen nem maradtak program nélkül a felnőttek sem, ugyanis a Csűrdöngölő Kulturális Egyesület gyakorlott mesemondói az egykor a mindennapok részét képező élőszavas népmesemondás hagyományát élesztették újjá. Ezután Kész Margit néprajzkutató, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára a kárpátaljai élő szájhagyományban fellelhető népmesék témakörét járta körül.

A mesemondó találkozót az eredményhirdetés zárta. A díjazottak névsora a következőképpen alakult:

1. kategória (8 évesek): Arany minősítés – Vascsák Hanna, Ezüst minősítés – Siti Eszter, Bronz minősítés – Németh Emil. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház különdíjban részesítette Neubauer Antalt.

2. kategória (9 évesek): Arany minősítés – Baranyi Maximilián, Ezüst minősítés – Eszternai Csenge, Bronz minősítés – Kossey Péter. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház különdíjban részesítette Szűcs Kevint.

3. kategória (10 évesek): Arany minősítés – Kulikovszki Maxim, Ezüst minősítés – Tóth Márk, Bronz minősítés – László Máté.

4. kategória (11 évesek): Arany minősítés – Bunda Petra, Ezüst minősítés – Borovszky Eszter-Flóra, Bronz minősítés – Szegedi Alen.

5. kategória (12 évesek): Arany minősítés – Koroly Krisztián, Ezüst minősítés – Todávcsics Szintia, Bronz minősítés – Tóth Hajnalka. A Rákóczi-főiskola pedagógia tanszékének különdíjában részesült Csépes Martin. A P. Frangepán Katalin Gimnázium különdíjában részesült Túri Eszter. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének különdíjában részesült Urszta Zsófia.

6. kategória (13–14 évesek): Arany minősítés – Suszta Viktor, Ezüst minősítés – Somkó Karina, Bronz minősítés – Gricila Nelli.

7. kategória (15–18 évesek): Arany minősítés – Pelsőci Barbara Boglárka, Ezüst minősítés – Taraczközi Anasztázia, Bronz minősítés – Kovács Ákos.

Az eredmények kihirdetését és az ezzel együtt járó értékes ajándékok és oklevelek átadását követően a kültéri sportpályán játszóbusz várta a gyerekeket, a pavilonban pedig népi gyermekjátékokkal ismerkedtek a résztvevők.

A rendezvény a gyerekek körében rendkívül népszerű Alma Együttes koncertjével ért véget. A zenekar számos Fonogram-jelöléssel, arany- és platinalemezzel büszkélkedhet. Legsikeresebb daluk, a Ma van a szülinapom a leggyakrabban megosztott magyarországi tartalom a Facebookon. Ezenkívül olyan sikeres rajzfilmzenéket írtak, mint a Bogyó és Babóca-sorozat, főcímdalt készítettek a Khumba vagy a Manu, a fecske című 3D-s animációs rajzfilmekhez. A zenekar évi 250‒300 telt házas koncertet ad Magyarországon és külföldön.

(lexi/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei