Gróf Esterházy János élettörténetét mutatták be Beregszászban

Gróf Esterházy János élettörténetét mutatták be Beregszászban

19:25 Október 1, 2024

Közélet 95 5 хвилин

A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (BKÉSZ) meghívására érkezett Beregszászba dr. Molnár Imre történész, aki a ’80-as évek óta kutatja a nehéz sorsú politikus, gróf Esterházy János életét. Előadásán számos érdeklődő vett részt, akik a történész révén mélyebb betekintést nyerhettek az egykori felvidéki politikus életébe és hányattatott sorsába. Esterházy János nemcsak a felvidéki, hanem a kárpátaljai magyarság érdekeiért is hűen küzdött.

Jakab Eleonóra, a BKÉSZ elnöke köszöntőjében örömmel konstatálta, hogy az előadás Beregszászba is eljuthatott, hiszen gróf Esterházy János parlamenti képviselőként nemegyszer járt Kárpátalján, képviselve a helyi magyarság ügyét. Az elnök köszönetét fejezte ki Buczkó István beregszászi magyar konzulnak, az ungvári főkonzulátusnak és a beregszászi konzulátusnak, amiért felkarolták az ötletet és segítettek a program megvalósításában.

A köszöntést követően dr. Molnár Imre történész előadásából megismerhette a nagyérdemű gróf Esterházy János életútját. A sokat szenvedett, mindhalálig hithű politikus harcolt a hitéért és a magyar nemzetért. Esterházy János sokszor megfordult Kárpátalján, többek között Huszton, Ungváron, Nagyszőlősön és Beregszászban is, ahol nagyon szívélyes fogadtatásban részesült, amikor is maga Pásztor Ferenc helyi esperes fogadta. Az előadó különlegesnek és egyben meghatónak is tartja, hogy Kárpátalján először a gróf életéről a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban mesélhet. Felidézte, hogy az 1933-as nagy árvíz Tiszaújlakot jelentősen sújtotta, ebből adódóan a gróf országos gyűjtésbe kezdett, hogy segítse a falu újjáépítését, így ennek kapcsán is Kárpátaljára utazott.

Gróf Esterházy János 1901. március 14-én született Nyitraújlakon. Csehszlovákiában a kisebbségben élő magyarság vezetője volt, képviselő volt a prágai, majd az önálló Szlovákiában a pozsonyi parlamentben. Bátran védelmezte az Isten adta jogokat, az igazságot, az emberi méltóságot és az igazságosságot. A második világháború idején segítette az üldözött zsidókat, lengyeleket és más nemzetekhez tartozó szükségben szenvedőket. Ebből adódóan a német nácik és a magyar nyilasok is likvidálni szerették volna. 1945-ben a kommunisták letartóztatták, majd tíz év kényszermunkára ítélték, ahol súlyos tüdőbajt kapott – mindezekről Esterházy János lánya, a jelenleg Olaszországban élő Aliz grófnő mesélt a róla készült dokumentumfilmben, melyet Zsigmond Dezső rendezett. A grófnő szerint apja legnagyobb megpróbáltatásai ellenére sem fordult el hitétől, hanem a legnagyobb mélységekben, a Gulág-táborban vagy a börtönökben is mindig alázatos szívvel viselte a nyomort, a megpróbáltatást, az igazságtalan ítéletet. A tíz év kényszermunkát követően a Csehszlovák Népbíróság halálra ítélte, később az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatták. Betegen, nagy szenvedések között hunyt el 1957-ben.

Dr. Molnár Imre szerint Esterházy János a béke embere volt, aki mindenben és mindenhol a békét kereste és arra törekedett. Mint fogalmazott: a jelenlegi háborús időkben is oly nagy szükség lenne a békére. Esterházy János élete és Istenbe vetett hite példaértékű mindenki számára. Hiszen megélte a háborút és az azt követő évtizedeken át tartó hányattatott éveket, s minden nyomorúság és szörnyűség, kínzás ellenére sosem adta fel a Jézushoz való ragaszkodást, a szenvedésben való kitartást.

A történész arról is tájékoztatta a megjelenteket, hogy elindították a hitéért és magyarságáért üldöztetést szenvedő gróf boldoggá avatását, valamint bemutatta a közönségnek Esterházy János élete és mártírhalála című könyvét is, amelyet a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének ajándékozott.

(ve/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei