Egy magyar mű nyert az International Opera Awardson

Egy magyar mű nyert az International Opera Awardson

19:20 Október 4, 2024

Közélet 124 3 хвилини

A legjobb ősbemutató kategóriában díjazták a müncheni Prinzregentheaterben az idén márciusban elhunyt, kétszeres Kossuth-díjas kortárs zeneszerző tizenharmadik, egyben utolsó operáját, a Valuskát. Az előadás 2024. december 2-ig ismét megtekinthető az OperaVision felületén.

Varga Bence rendező a díj átvételekor köszönetet mondott mindenkinek, aki a Magyar Állami Operaház előadásának létrejöttében közreműködött, köztük Mezei Marinak, a zeneszerző özvegyének és librettistájának, valamint Szennai Kálmánnak, a darab karmesterének. A rendező külön megemlékezett a 80 éves korában elhunyt szerzőről, akinek megköszönte a közös munkát és emlékének megőrzésére hívta fel az egybegyűlteket.

„Eötvös Péter egyetlen magyar nyelvű operája megkomponálására 2018-ban kapott felkérést a Magyar Állami Operaház vezetésétől. Darabja alapjául a zeneszerző a Nemzetközi Man Booker-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című, 1989-ben megjelent regényét választotta. Az opera librettóját Eötvös Péter Mezei Marival, valamint Keszthelyi Kinga dramaturggal közösen készítette el, az előadást Varga Bence vitte színre alkotótársaival közösen” − olvasható az OPERA sajtóközleményében.

A címszerepet az Évad Kamaraművésze címmel jutalmazott Haja Zsolt, a további főszerepeket Miksch Adrienn, Szabóki Tünde, Farkasréti Mária, Hábetler András és Cser Krisztián énekelték, az OPERA együtteseit Szennai Kálmán dirigálta. Eötvös Péter előrehaladott betegsége dacára szoros figyelemmel kísérte a premier előkészületeit, az Eiffel Műhelyházban 2023. december 2-án megtartott ősbemutatón személyesen is részt vett, ez volt utolsó nyilvános szereplése.

A kritika által is kedvezően fogadott produkció 2024 januárjától fél éven át az OperaVision internetes portálon is ingyenesen megtekinthető volt, most a díjazás alkalmából 2024 december 2-ig újból megtekinthető.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei