Advent első vasárnapján fellobbant a hit lángja Beregszász adventi koszorúján (videó)
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával, Beregszász város vezetőségével, a történelmi egyházakkal hagyományt teremtett azzal, hogy az adventi időszakban vasárnaponként meleg teával, ünnepi énekekkel, fellépőkkel várja az érdeklődőket a város főterén, hogy együtt gyújtsák meg a hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyáit. Advent első vasárnapján a Beregszászi Önkormányzat, valamint a Római Katolikus Egyház szervezésében tartották meg a gyertyagyújtó ünnepséget, amin fellobban a hitet szimbolizáló első láng. Hinnünk kell abban, hogy egyszer minden borzalom véget ér, így ma ez a láng minden beregszásziért lobban fel, azokért, akik ma itt állnak és azokért is akik nem lehetnek most velünk, hangsúlyozta beszédében Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere. Az adventi időszakban Isten útját kell, hogy keressük. A hit hegyeket mozgat, ezért hinnünk kell elsősorban az Úristenben és abban, hogy általa békére lelhetünk, emelte ki Molnár János, püspöki helynök. A közös advent alkalmával a beregszászi Kodály Zoltán zeneiskola tanári kórusa énekelt, amely még hangulatosabbá tette az eseményt.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás