Megújult zsűrivel indul A Dal 2025
Meglepetést tartogatott a magyar kultúra napján a Duna Család-barát című műsora. Magyarország Érdemes Művésze, Ferenczi György szájharmonika-művész, énekes ismét a nemzeti dalválasztó zsűrijének tagja lesz és az is kiderült, hogy új ítész csatlakozik a versenydalok értékeléséhez.
Az ország egyetlen dalversenye hamarosan új évaddal jelentkezik a Dunán. Az év egyik legnagyobb televíziós zenei eseménye a legújabb hazai dalokkal veszi kezdetét. A műfaji sokszínűséget támogató versenybe jutott produkciókat idén is négytagú zsűri értékeli, köztük Ferenczi György érdemes művész. A Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett és Petőfi Zenei Díjas énekes-zenész a Család-barátban elmondta, hogy hazánk a tehetségek országa. Idén is több száz vadonatúj magyar dalból választották ki az élő showműsor 32-es mezőnyét. A zsűriben ötödik alkalommal helyet foglaló ítész hangsúlyozta, hogy a pályakezdő és a befutott előadóknak, zenekaroknak egyaránt megéri a részvétel, hiszen A Dal világszínvonalú körülmények közt kínál bemutatkozási lehetőséget: a dalok látványos televíziós produkcióként tehetnek szert országos ismertségre.
Az 1ső Pesti Rackák frontembereként is ismert ítész minden fordulót kíváncsian vár. A válogatókban 32 dal mérettetik meg, adásonként 8-8 produkciót láthatnak a nézők. A második fordulóban új, a zsűri által választott stílusban térnek vissza a dalok, és megmutatkozhat a hazai muzsikusok kreativitása, valamint a produkciók sokoldalúsága. Az áthangszerelésben hazánk ismert és elismert zenei kiválóságai segítik az előadókat. A döntőben szimfonikus nagyzenekari kíséretet kapnak a fellépők a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarától. A verseny tétje a „Magyarország dala 2025” cím, valamint lemezfelvétel és klipkészítési lehetőség.
Fodor Imre meglepetést is tartogatott, az adásban bejelentette, hogy változás lesz a zsűritagok személyében. A Duna showműsorainak házigazdája egyelőre többet nem árult el, de az elkövetkező napokban érdemes lesz figyelemmel követni a csatornadélelőtti magazinműsorát, valamint a közösségi felületeit, mert hamarosan kiderül, kik alkotják a több héten át tartó zenés dalválasztó zsűrijét.
Az adás újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.
A Dal 2025 – hamarosan a Dunán.
Család-barát – hétköznaponként 9:35-től és 11:10-től a Dunán.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás