Ukrajna demográfiai katasztrófája

Ukrajna demográfiai katasztrófája

11:33 December 23, 2025

Közélet 383 2 хвилини

Az utolsó hivatalos népszámlálás Ukrajnában 2001-ben volt. Ma már csak becslések vannak, amelyek szerint a jelenleg Ukrajnában maradt lakosság körülbelül 30 millióra csökkenhetett – mondja Bendarzsevszkij Anton  Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. A háború előtt az Ukrajna által ellenőrzött területeken nagyjából 40 millióan éltek.

A csökkenés tehát 10 milliós, ebből 6-7 millió ember külföldre ment, egyfelől túlélni a háborút – a sorköteles férfiak esetében –, másfelől pedig milliók váltak földönfutóvá a harcok pusztítása nyomán. A szakértő szerint azonban megvan a remény arra, hogy ezeknek egy része haza fog térni, ha véget ér a háború. Tavaly év végén a külföldre vándorolt ukránok mintegy fele még azt tervezte, hogy hazatér – ez az arány vélhetően azóta csökkent.

A 2025 augusztusi döntés, amely engedélyezte a 18–22 év közötti férfiaknak, hogy szabadon elhagyhatják az országot, azt mutatja, az ukrán vezetés azzal számol, hogy vélhetően három éven belül a háború lezárul, és ezekre a fiatalokra nem lesz szükség, hiszen 25 év a sorköteleseknél az alsó korhatár.

Ezzel együtt azonban a munkaképes korú férfilakosság jelentős részét elvitték katonának. Ezért aztán szerepcsere is történt, hiszen mára a gyárakban, bányákban a férfimunkákat sok helyen nők vették át, egyszerűen a munkaerőhiány miatt.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei