Izland az állat- és környezetvédők kifogásai ellenére engedélyezte a bálnavadászatot a következő öt évre – írta a BBC. Az új engedélyek lehetővé teszik, hogy minden évben a júniustól szeptemberig tartó bálnavadászati szezonban 209 barázdás bálnát és 217 csukabálnát el lehessen ejteni. Izlandon a többi bálnafaj védett, csak erre a kettőre lehet vadászni.
Izland leköszönő konzervatív kormányának – a múlt héten az előrehozott választáson vereséget szenvedtek – lépését máris elítélték az állatokért küzdő szervezetek.
Az ország egyike annak a három nemzetnek a világon, amely Japánnal és Norvégiával együtt még mindig engedélyezi a bálnavadászatot. A bálnákat a húsukért, a zsírért és az olajért vadásszák.
2023-ban Izlandon két hónapra felfüggesztették a bálnavadászatot, miután a kormány által kezdeményezett vizsgálat megállapította, hogy az alkalmazott módszerek nem feleltek meg az állatjóléti törvényeknek. Az állategészségügyi hivatal kimutatta, hogy a robbanó szigonyok hosszantartó kínt okoztak az állatoknak. Akkor mindössze 24 bálnát pusztítottak el, idén 128 barázdás bálna kilövésére kapott engedélyt az erre szakosodott cég, a Hvalur.
Többhetes szünet után a korábbinál szigorúbb feltételek mellett ismét engedélyezik a bálnavadászatot Izlandon – jelentette be csütörtökön az élelmezési és halászati minisztérium.
A szigetország kormánya június 20-án, röviddel az idei bálnavadászati szezon kezdete előtt jelentette be a tevékenység felfüggesztését a nyár végéig állatvédelmi megfontolásból. A minisztérium akkor szakértői testületet kért fel annak megállapítására, hogy a bálnavadászat gyakorlata összeegyeztethető-e az állatvédelmi jogszabályokkal.
Svandís Svavarsdóttir élelmezési és halászati miniszter azzal indokolta a lépést, hogy kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a tengeri emlősök vadászata összeegyeztethető-e az állatjóléttel.
Az izlandi állategészségügyi hatóság vizsgálati jelentése szerint az állatok leölése a tavalyi szezonban az engedélyezettnél hosszabb ideig tartott.
A szakértői testület véleménye szerint a nagy bálnák vadászatában a módszerek megváltoztatásával, a követelmények szigorításával, az alkalmazott eszközök és a gyakorlat szigorúbb felügyeletével „magasabb szinten biztosítani lehet az állatok védelmét”.
A minisztérium részletes és szigorú rendeletet fog kibocsátani az alkalmazható felszerelésekre és a vadászati gyakorlat felügyeletére vonatkozóan. A bejelentés értelmében az izlandi bálnavadászok péntektől megkezdhetik az állatok vadászatát.
A tengeri emlősök vadászatára vonatkozó engedély az év végéig érvényes. Állatvédő szervezetek felemelték a hangjukat a bálnavadászat ismételt engedélyezése ellen Izlandon. Mélységesen csalódottak vagyunk az izlandi kormány azon döntése miatt, hogy az ideiglenes leállítás után ismét engedélyezi a bálnavadászatot – mondta Astrid Fuchs, a WDC bálna- és delfinvédő szervezet munkatársa. A bálnavadászat soha nem lehet humánus. Addig fogunk küzdeni, amíg a kegyetlen öldöklésnek véget nem vetünk – mondta.
Scientists have discovered a new island off the coast of Greenland, which they say is the world’s northernmost point of land and was revealed by shifting pack ice https://t.co/WcxRv89eS0
I feel a bit for Oodaaq, now the former most northerly point of land on Earth... pic.twitter.com/qoIDiWa3C1
Scientists have discovered a new island off the coast of Greenland, which they say is the world’s northernmost point of land and was revealed by shifting pack ice https://t.co/WcxRv89eS0
I feel a bit for Oodaaq, now the former most northerly point of land on Earth... pic.twitter.com/qoIDiWa3C1
Izland augusztus 31-ig felfüggesztette a bálnavadászatot, mert az állatvédelmi törvény által megengedettnél hosszabb ideig vadásztak a közönséges barázdásbálnákra.
Az izlandi kormány a nyár végéig felfüggesztette a barázdásbálnák idei vadászatát, áll a kormány sajtóközleményében.
Svandís Svavarsdóttir élelmiszer-, mezőgazdasági és halászati miniszter elmondta, hogy az Állatvédelmi Szakértői Tanácsadó Testület véleményére való tekintettel úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a bálnavadászatot.
„Véleményem szerint az állatvédelmi törvény előírásainak betartása kötelező. Ez a tevékenység nem folytatható a jövőben, ha a hatóságok és az engedéllyel rendelkezők nem tudják biztosítani az emlősök jóléti követelményeinek betartását” – mondta. Az erre vonatkozó határozat augusztus 31-ig lesz érvényben.
Az Élelmiszerügyi és Állat-egészségügyi főosztály jelentése szerint a barázdásbálnák vadászata során az állatok megölésének folyamata az állatjóléti jogszabályok által megengedettnél tovább tartott. Ráadásul a vadászat módja nem felel meg az állatvédelmi törvényeknek.
Izlandban az éves kvóta 209 barázdásbálna – a kék bálna után a második legnagyobb tengeri emlős – és 217 kisbálna, az egyik legkisebb faj vadászatát teszi lehetővé. Izlandon 2006-ban, az 1986-os moratóriumot követően újraindult a 20 méternél is hosszabb bálnák vadászata.
Ma a világon csak három ország foglalkozik kereskedelmi bálnavadászattal: Norvégia, Japán és Izland.
Izland – a világban még bálnavadászattal foglalkozó három ország egyike – 2024-től le akarja állítani a vadászatot a csökkentő kereslet miatt – jelentette be Svandís Svavarsdóttir halászati miniszter.
„Ha nem merül fel ellenérv, kevés ok akad engedélyezni a bálnavadászatot 2024-től”, amikor a jelenleg érvényes kvóták lejárnak” – szögezte le a miniszter a Morgunbladid című izlandi napilap véleményrovatában megjelent írásában.
„Kevés bizonyíték van arra, hogy ennek a tevékenységnek gazdasági előnye lenne” – tette hozzá.
A bálnavadászat jelenleg Izlandon, Norvégiában és Japánban engedélyezett. A 2019-ben felülvizsgált izlandi kvóták 2023-ig évente 209 közönséges barázdásbálna kilövését engedélyezik – amely a kékbálna után a második legnagyobb emlős –, valamint 217 csukabálnáét, amely a legkisebb cetfélék közé tartozik.
Három év óta azonban az engedéllyel rendelkező két legnagyobb vállalat leállóban van, egyikük 2020 tavaszán jelentette be, hogy végleg felhagy a bálnavadászattal. Az elmúlt három nyári szezonban mindössze egy bálnát öltek meg, egy csukabálnát 2021-ben.
A leállás oka a japán konkurencia. Japán a bálnahús legfőbb felvevőpiaca. A távol-keleti ország 2019-től újból megkezdte a kereskedelmi bálnavadászatot, amióta kilépett a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC).
2018-ban, az utolsó nyáron, amikor még folyt bálnavadászat az izlandi vizeken, 146 közönséges barázdásbálnát és hat csukabálnát öltek le. Az IWC 1986-ban betiltotta a kereskedelmi célú bálnavadászatot, de Izland, amely ellenezte a döntést, 2003-ban ismét vadászni kezdett. Izlandon jelenleg egyedül a kékbálna vadászata tilos.
Scientists have discovered a new island off the coast of Greenland, which they say is the world’s northernmost point of land and was revealed by shifting pack ice https://t.co/WcxRv89eS0
I feel a bit for Oodaaq, now the former most northerly point of land on Earth... pic.twitter.com/qoIDiWa3C1
Scientists have discovered a new island off the coast of Greenland, which they say is the world’s northernmost point of land and was revealed by shifting pack ice https://t.co/WcxRv89eS0
I feel a bit for Oodaaq, now the former most northerly point of land on Earth... pic.twitter.com/qoIDiWa3C1
Betiltja a bálnák és delfinek kereskedelmi célú vadászatát Oroszország – jelentette be Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök.
Arról, hogy az erre vonatkozó törvény mikor lép életbe, nem közölt információt. „Úgy véljük, ez segíthet abban, hogy megmeneküljenek az állatok a kihalástól” – mondta.
Kivételt élvez azonban az új szabály alól a bálnák és delfinek tudományos célú vadászata.
Oroszország már tavaly megnehezítette a kereskedelmi célú halászatot.
Két évvel korábban nagy figyelmet kapott, hogy több mint 100 bálnát Kelet-Oroszországban a Japán-tengernél egy öböl túl kis medencéiben tartottak fogva. Az aktivisták tiltakoztak, és attól tartottak, hogy az állatokat kínai akváriumoknak fogják eladni.