Jelenleg csaknem 70 000 nő szolgál az ukrán fegyveres erők soraiban, a legtöbbjük katonaként – jelentette ki vasárnap Natalija Kalmikova védelmi miniszterhelyettes egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kalmikova elmondta: „Jelenleg több mint 67 ezer nő szolgál a fegyveres erőknél, ebből 19 ezren alkalmazottként, a többiek katonákként.” A szavai szerint a nők száma a hadseregben 2014-ben növekedni kezdett, de Oroszország teljes körű inváziója után a növekedés felgyorsult. Mint hangsúlyozta, ez a tendencia annak ellenére zajlik, hogy Ukrajnában a nőket nem mozgósítják.
A miniszterhelyettes szerint ugyanakkor manapság a nők egyre gyakrabban választanak olyan szakmákat a hadseregben, amelyek alapból nem számítanak nőinek, éppen ellenkezőleg, a nők a lövészet, tüzérség, drónok iránt tanúsítanak érdeklődést.
„2018-ban változtak a jogszabályok, és a nők jogot kaptak a fegyveres erők különböző beosztásainak betöltésére. Ugyanakkor sajnos továbbra is gondot okoz a nők szolgálati előléptetése – tette hozzá. „Most keressük hogyan lehet megoldani ezt a kérdést, hogy azok a nők, akik karriert akarnak építeni a fegyveres erőkben, megkapják ezt a lehetőséget” – ígérte Natalija Kalmikova.
Ukrainian Digital Transformation Minister Mykhailo Fedorov announced the new Brave1 Market, billed as an Amazon-like marketplace where authorized service members can purchase goods using their unit’s funds or ePoints. He said it currently offers more than 1,000 different goods,… https://t.co/A0Lz60PNSEpic.twitter.com/KX7pGV5xpH