Carine Tardieu rendezőnő Ragaszkodás című drámája nyerte el a legjobb filmnek járó elismerést a francia filmakadémia által odaítélt César-díjak kiosztóján csütörtök este, míg a legjobb rendezés az amerikai Richard Linklaternek a francia filmes új hullám alkotói előtt tisztelegő Nouvelle Vague – Az új hullám című filmje lett.
A Ragaszkodás – amelynek főhőse egy ötvenes éveiben járó egyedülálló független nő (Valeria Bruni-Tedeschi), aki különleges viszonyba kerül megözvegyült szomszédja (Pio Marmai) kisgyerekeivel – Alice Ferney 2020-ban megjelent L’intmité (Az intimitás) regénye alapján készült.
A Ragaszkodás kapta meg a legjobb adaptációért (Carine Tardieu, Raphaële Moussafir és Agnes Feuvre) járó szobrot is, valamint a filmben nyújtott alakításáért Vimala Pons vehette át a legjobb női mellékszereplő díját.
„A cselekmény azon alapul, ami összeköt minket a társadalomban, amely mindenhol falakat emel” – mondta az 52 éves rendezőnő a fődíj átvételekor. Carine Tardieu megköszönte mindenkinek, aki együttműködött vele a filmje elkészítésében. „Ma este mindannyian együtt visszük haza a trófeát” – hangsúlyozta.
A párizsi Olympia koncertteremben rendezett 51. César-díjátadó elnöke, Camille Cottin színésznő „a ceremóniát minden olyan népnek ajánlotta, aki a világon a szabadságért küzd”. A meghívottak egy része az iráni nép iránti szolidaritásból kitűzőt viselt.
Golshifteh Farahani, Franciaországba menekült iráni színésznő a legjobb forgatókönyvnek járó díj átadása előtt külön megemlékezett Iránról, ahol „a rendszer a közelmúltban több tízezer embert ölt meg a legbrutálisabb módon”.
„Az egész ország gyászol (..) A túlélők táncolnak, eltáncolják a fájdalmukat, hogy a hóhérok egy dolgot megtudjanak: megölhetik a testeket, de a lelkeket nem érhetik el” – mondta a színésznő franciául.
„Az iráni nép évtizedek óta küzd a szabadságáért” – mondta, majd hozzátette: „annak ellenére, hogy a világ hatalmasaitól nem kap segítséget, végül győzni fog”.
A francia filmakadémiától a legtöbb, tíz jelölést az amerikai Richard Linklater fekete-fehér hommage-filmje, a Nouvelle Vague – Az új hullám című alkotás kapta. A Jean-Luc Godard 1960-ban bemutatott Kifulladásig című filmjének forgatását megidéző mű ebből négyet tudott díjra váltani: a legjobb rendezés mellett elnyerte a legjobb fényképezésért (David Chambille), a legjobb jelmeztervezésért (Pascaline Chavanne) és a legjobb vágásért (Catherine Schwartz) járó elismerést.
A cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott alkotásban a független filmesként ismert amerikai Richard Linklater egy teljes francia filmes nemzedéket – a kezdő Jean-Paul Belmondótól, a Kifulladásig forgatókönyvét jegyző Francois Truffaut-n és Eric Rohmeren át Jacques Rivette-ig – megidéz, s azt mutatja meg, hogyan lehet és érdemes egy teljesen szabad filmet elkészíteni, szakítva minden korábbi szabályrendszerrel.
Az új hullámos filmek hangulatát megidéző könnyed és ironikus hommage-film korhűen jeleníti meg az 1950-es évek Párizsának hangulatát, s kevéssé ismert francia színészekkel idézi meg a mára világhíressé vált, de akkor még kezdő francia filmeseket.
A legjobb színésznek járó szobrot Laurent Lafitte-nek ítélte a filmakadémia a szintén a cannes-i filmfesztiválon bemutatott A világ leggazdagabb asszonya című filmben nyújtott alakításáért. A drámai vígjátékot Thierry Klifa rendezte.
A díjat Isabelle Adjani színésznő adta át, aki arra kérte „a teremben lévő összes férfit”, hogy álljon fel, és emlékezzen meg az erőszak női áldozatairól, mindenekelőtt az iráni és afgán nőkről, és fejezze ki szolidaritását küzdelmeikkel. A férfiak fel is álltak és hosszan tapsoltak.
A legjobb színésznő Léa Drucker lett a Dominik Moll rendezésében készült 137-es akta – Egy belső jelentés című thriller főszereplőjeként, amelynek világpremierje szintén Cannes-ban volt.
A legjobb eredeti forgatókönyvért járó elismerést az Un ours dans le Jura (Egy medve a Jurában) című vígjátékért a rendezést is jegyző Franck Dubosc és Sarah Kaminsky kapta.
A legígéretesebb fiatal színész a 28 éves Théodore Pellerin lett a Nino című filmben nyújtott alakításáért. Pauline Loques rendezése – amelyet a cannes-i fesztivál Rendezők hete programjában mutattak be – kapta meg a legjobb elsőfilmnek járó szobrot is.
A legígéretesebb színésznőnek járó Césart a 23 éves Nadia Melliti vehette át A legkisebb lány című filmben nyújtott játékáért, amiért a cannes-i filmfesztiválon is elnyerte a legjobb női alakításért járó díjat. A film rendezője Hafsia Herzi.
A legjobb férfi mellékszereplő díját Pierre Lottin kapta Az idegen című filmben nyújtott alakításáért. Az Albert Camus 1942-ben megjelent Közöny című regényéből készült adaptációt François Ozon rendezte.
A legjobb külföldi filmnek járó díjat az Egyik csata a másik után, Paul Thomas Anderson rendezése kapta a francia filmakadémiától.
Az életműért járó tiszteletbeli César-díjat idén Jim Carrey kanadai-amerikai filmszínész vehette át. A 63 éves világsztárt – aki franciául mondott köszönetet – állva ünnepelték a francia filmes szakma képviselői. A díjkiosztón megemlékeztek Brigitte Bardot-ról, az 1950-es és 1960-as évek filmsztárjáról is, aki december 28-án hunyt el 91 éves korában.
mti.hu
[type] => post [excerpt] => Carine Tardieu rendezőnő Ragaszkodás című drámája nyerte el a legjobb filmnek járó elismerést a francia filmakadémia által odaítélt César-díjak kiosztóján csütörtök este, míg a legjobb rendezés az amerikai Richard Linklaternek a francia filmes új ... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1772316720 [modified] => 1772286894 ) [title] => César-díj - A Ragaszkodás a legjobb film, a Nouvelle Vague a legjobb rendezés [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=274593&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 274593 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 274595 [image] => Array ( [id] => 274595 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/carine-tardieu.jpg [original_lng] => 103512 [original_w] => 900 [original_h] => 600 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/carine-tardieu-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/carine-tardieu-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/carine-tardieu-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/carine-tardieu.jpg [width] => 900 [height] => 600 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/carine-tardieu.jpg [width] => 900 [height] => 600 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/carine-tardieu.jpg [width] => 900 [height] => 600 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/carine-tardieu.jpg [width] => 900 [height] => 600 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1772279716:4 [_thumbnail_id] => 274595 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 892 [translation_required_done] => 1 [_oembed_cbca1d81b64953799155af4b8c6febd9] => [_oembed_time_cbca1d81b64953799155af4b8c6febd9] => 1772309526 [_oembed_816fd26069127d17d99fc853f7025634] =>
A legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyv díját is a francia Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című alkotása nyerte el az Európai Filmdíjak szombat esti berlini díjátadó gáláján. Az Európai Filmakadémia elnökének és igazgatótanácsának Tiszteletbeli díját (Honorary Award) Tarr Béla magyar filmrendező vehette át.
Az Egy zuhanás anatómiája című lélektani krimi idén elnyerte az Arany Pálma-díjat is Cannes-ban. A filmben egy sikeres német írónő francia férjével és látássérült gyerekével él a francia Alpok egyik kis falujában. A férfi váratlanul meghal, nem egyértelmű, hogy baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt.
A film az eseményeket végig a feleség szemszögéből követi, miközben a néző számára is kérdéses az ártatlansága.
Az Egy zuhanás anatómiája több bűnügyi történetnél: Justine Triet filmjében a házasság és az emberi kapcsolatok rétegeit tárja fel.
Az Egy zuhanás anatómiájában a feleséget alakító német Sandra Hüller nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat. A legjobb európai színész díjával idén a dán Mads Mikkelsent tüntették ki A Fattyú (Bastarden) című filmben játszott szerepéért.
Az életműdíjat az Európai Filmakadémia idén Vanessa Redgrave brit színésznőnek ítélte oda.
Az Európai Filmdíjakat 36. alkalommal adták át, az Arena Berlinben megrendezett ünnepségen ezer vendég vett részt. Az idei Európai Filmdíjakra két magyar filmet is jelöltek: az év legjobb animációs film díjáért volt versenyben a Műanyag égbolt, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta alkotása. Buda Flóra Anna 27 című, Cannes-ban, Annecyban és Szarajevóban is díjazott műve pedig a legjobb rövidfilm díj jelöltjei között szerepelt.
Véget ért a 79. Velencei Filmfesztivál. A záróceremónián a díjakat Julianne Moore, Oscar-díjas amerikai színésznő adta át.
A legjobb filmnek járó Arany Oroszlán szobrot Laura Poitras kapta, az _All The Beauty and the Bloodshed_-ért. A film Nan Goldin fotós-aktivista életútját és az amerikai opioid-krízisért felelős gyógyszercégeket tulajdonló Sackler-család bukását mutatja be. A család a cégek bevételéből számos múzeumot és képtárat támogatott. Poitras korábban az Edward Snowdenről és a kémkedési botrányról szóló dokumentumfilmjével, a _Citizenfour_-ral Oscar-díjat nyert. Az Arany Oroszlán szobrot Nan Goldinnak ajánlotta.
Goldin, aki maga is opioid-függőségben szenved 2017-ben létrehozott egy érdekvédelmi szervezetet a P.A.I.N-t (Prescription Addiction Intervention Now). Azért harcolnak, hogy a orvosi receptre felírható gyógyszerek szedése közben kialakult függőséget megelőzzék.
Cate Blanchett lett a legjobb színésznő Todd Fields Tár című filmjében nyújtott alakításáért. A rendező 15 éve nem készített nagyjátékfilmet. Blanchett a filmben egy női karmestert alakít, aki karrierje csúcsán egy önéletrajzi könyvet ad ki. Todd Fields kifejezetten a színésznő miatt készítette el a filmet. Blanchett a film főszereplőjét olyan nőként jellemezte, aki nem találja önmagát. Miután átvette a díjat a színésznő megköszönte a rendező munkáját, és méltatta, hogy visszatért a rendezéshez.
A legjobb színésznek járó díjat az ír Colin Farrell vihette haza. A _The Banshees of Inisherin_-ben egy olyan férfit alakít, aki megszakít minden kapcsolatot legjobb barátjával. A film elnyerte a legjobb forgatókönyv díját is. Martin McDonagh rendező korábbi filmje, a Három óriásplakát Ebbing határában szintén megkapta ezt az elismerést.
A szakmai zsűri különdíjat adott a bebörtönzött iráni rendezőnek, Jafar Panahinak No Bears című alkotásáért, mely két, párhuzamosan futó szerelmi szálat mutat be. A rendezőt az iráni hatóságok júliusban kötelezték arra, hogy letöltse a 10 évvel ezelőtt kiszabott hatéves börtönbüntetését. A lépéssel az iráni kormány a kritikus hangokat igyekszik elhallgattatni.
Szász Attila Apró mesék című filmje a legjobb játékfilm díját nyerte a 18. alkalommal megrendezett kijevi Kinolitopys nemzetközi filmfesztiválon – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken az MTI-t.
A kijevi filmfesztivál nemzetközi versenyének szakmai zsűrije a Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente főszereplésével készült Apró mesék című romantikus szélhámosfilmnek ítélte az Arany Szófia díjat – közölte az NFI. Az Apró mesék közvetlenül a 2. világháború után játszódik, amikor zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról. Szász Attila 2019-ben bemutatott mozifilmje az elmúlt időszakban több nemzetközi fesztiválra kapott meghívást, Párma, Izmir, San Jose, Berlin, Avanca, Ojai és legutóbb Fort Lauderdale filmversenyein nyert díjakat. Az Apró mesék Köbli Norbert forgatókönyvéből a Film Positive gyártásában készült, producere Lajos Tamás, társproducere Köves Ábel volt. A film online nézhető a Nemzeti Filmintézet streaming platformján, a FILMIO-n.
A legjobb közép-kelet-európai fimnek járó díjat nyerte el Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című romantikus drámája a 45. Clevelandi Nemzetközi Filmfesztiválon.
Az amerikai filmes szakemberekből álló zsűri indoklása szerint Horvát Lili filmje „üdítő keveréke Italo Calvino és Kieslowski szellemiségének, a vágy kuszaságainak nagyratörő útmutatója és egy okos, bájos, a szerelem első pillantásra logikátlan keverékének szép talánya” – olvasható a Nemzeti Filmintézet MTI-hez eljuttatott közleményében. Idén online rendezték meg Cleveland nagyszabású nemzetközi filmfesztiválját, amely két hét alatt 116 mozifilmet és 182 rövidfilmet mutatott be az amerikai közönségnek. A fesztivál díjazottjait a hétvégén hirdették ki. A valóság és képzelet határán játszódó szerelmesfilm továbbra is versenyben van a „függetlenek Oscar-díjaként” számon tartott Independent Spirit Awardért, amelynek nyertesét április végén jelentik be. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás kiemelkedő sikert aratott Magyarországon és külföldön egyaránt, Varsótól Chicagóig díjazták a filmfesztiválok és január végén az amerikai bemutató alkalmával nagy lelkesedéssel fogadták az Egyesült Államok filmkritikusai. Legutóbb Dublinban nyerte el a főváros rangos nemzetközi filmfesztiválján a legjobb rendezésért járó elismerést. Európa szerte, Kanadában, Latin-Amerikában és Ausztráliában is bemutatják a közeljövőben Horvát Lili filmjét, miután a Nemzeti Filmintézet már 20 forgalmazási területre értékesítette a magyar mozifilmet. A romantikus drámában Márta (Stork Natasa), a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival (Bodó Viktor). Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt. A film Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült, a film operatőre Maly Róbert volt.
A brazíliai Porto Alegrében rendezett fesztiválon nyerte el a legjobb film díját a Drakulics elvtárs című magyar film – közölte a Nemzeti Filmintézet.
Az összegzés szerint a versenyprogramban 49 film indult. A díjakról brazil filmesekből álló szakmai zsűri döntött. A járványhelyzetre való tekintettel idén online rendezték a fesztivál.
Bodzsár Márk Drakulics elvtárs címmel készült „vámpír-retró-kém” vígjátékát a nemzetközi közönség India A-kategóriás filmfesztiválján Goában láthatta először tavaly novemberben, azóta a film számos fesztiválmeghívást kapott világszerte.
A ’70-es évekbeli Magyarországra látogató vámpír és a nyomába eredő titkosszolgálati ügynökök története a hazai mozikban a legnézettebb magyar filmek egyike volt 2019-ben – olvasható a közleményben.
A Drakulics elvtárs forgatókönyvét Bodzsár Márk írta Jakab Juli és Tasnádi István közreműködésével. A főbb szerepekben Nagy Zsolt, Nagy Ervin és Walters Lili láthatók. Az operatőr Reich Dániel, a látványtervező Ágh Márton, a jelmeztervező Füzes Eszter, a vágó Kovács Zoltán, a zeneszerző Keresztes Gábor, a producerek Pék Csaba és Tőzsér Attila voltak.