Aktuális témában tartottak tréninget munkácsi roma nők és lányok számára „Nemi alapú erőszak. Alapfogalmak. Erőszak típusai”, amely a „Nemek közötti egyenlőség és jogismeret a roma közösségekben” nemzetközi projekt keretein belül valósult meg. A program célja a roma nők, gyermekek és fiatalok jogi tudatosságának és társadalmi összetartásának növelése. A program trénerei Szimulik Viktória, szakértő és Balog Éva, a „Roma nap” női civil szervezet vezetője voltak. Az előadók ismertették a családon belüli erőszak fogalmát, típusait és annak jeleit, valamint tájékoztattak arról, hogyan kell reagálni az erőszak megnyilvánulásaira. A képzés során aktív párbeszéd alakult ki a résztvevők és szakértők között. A rendezvényt a „Roma nap” női civil szervezet szervezte. Az eszmecsere résztvevői hasznosnak tartják az effajta rendezvényeket. A projekt az UNICEF és a Nemzetközi Élet és Egészség Környezetvédelmi Alapítvány ukrajnai kirendeltségének támogatásával valósult meg. Az alkalom végén a jelenlévőknek higiéniai csomagokat adtak át. A projekt folytatódik: a szervezők segélyszervezetek bevonását és art-terápiás foglalkozások szervezését tervezik.
Már két éve annak, hogy a munkácsi önkormányzat végrehajtó bizottsága eltávolíttatta a Turul-szobrot a vár bástyájáról. A madár sorsa azóta is ismeretlen, sajtóhírek szerint a vár egyik termében őrzik letakarva. A munkácsi turul történetét, kollégánk K. Debreceni Mihály foglalta össze.
Az október 16-án a Munkácsy Mihály Magyar Házban tartott rendezvényen Kopriva Nikolett és Miklóssi Szabó István szerzők voltak a meghívott vendégek, az eseményt pedig Pfeifer Anita kulturális menedzser nyitotta meg.
– Egy különleges utazásra invitáljuk Önöket, amely áthidalja a távolságot Kárpátalja és Erdély között. Mindezt a művészet, az irodalom és személyes történetek révén – emelte ki Pfeifer Anita, és a vendégek sorában köszöntötte Vida László első beosztott konzult, a kárpátaljai megyei, városi és térségi elöljárókat és képviselőket, valamint a kárpátaljai magyar és ukrán civil szervezetek, intézmények vezetőit és képviselőit.
Tarpai József igazgató köszöntőjében kiemelte: örül, hogy ilyen „kultúrdömping” van – előző este a Karády zárkája zenés monodrámát láthatták –, hiszen nagyon fontos az irodalom.
– Büszkék vagyunk arra, hogy kis hazánk leánya van itt, Kopriva Nikolett, az apját, Attilát is ismerjük. Sok szeretettel várjuk a verseit; minden kárpátaljai emberre, művészre, aki hírét viszi Kárpátaljának, Munkácsnak, büszkék vagyunk, és természetesen a munkácsi Magyar Ház mindig teret fog adni számukra.
Vida László konzul üdvözölte a megjelenteket Magyarország Ungvári Főkonzulátusának és Beregszászi Konzulátusának nevében is.
– Nagy öröm, hogy részt vehetek ezen az irodalmi esten, amikor kicsit emelkedettebb gondolatokkal tudunk töltekezni, mint a hétköznapokban. A művészcsalád másik tagjának, Kopriva Attilának épp nálunk van kiállítása, s véletlen egybeesés, hogy itt most a lányának az irodalmi alkotásai kerülnek bemutatásra. Belelapoztam a könyvekbe és láttam, hogyan reflektál a minket körülvevő háborús körülményekre. Sok jót az ember nem lát maga körül, de remél. S az a tény, hogy ilyen rendezvények vannak, egyebek között itt, Munkácson, ebben a gyönyörű Magyar Házban, az feljogosít minket a reménykedésre. Jó látni, hogy azok az intézmények, amelyek az utóbbi években a magyar kormány támogatásával is jelentek meg itt, Kárpátalján, ezek betöltik azt a funkciót, amire ki lettek találva: tartják ezt a maroknyi, kicsit megfogyatkozott közösséget, amely ragaszkodik a saját kultúrájához, hagyományaihoz, anyanyelvéhez. Ez így van rendjén, és ehhez minden támogatást igyekszünk megadni – hangsúlyozta a diplomata.
Az est további részében Marcsák Gergely kárpátaljai költő beszélgetett a két szerzővel, a költővel és az íróval, akik társak az életben és társak az alkotásban is. A Sepsiszentgyörgyön élő házaspár beszélt megismerkedésük történetéről, az alkotói energiák találkozásáról, a sepsiszentgyörgyi otthonukról, a kárpátaljai látogatásaikról.
Nikolett és István 2022 őszén ismerkedtek meg, amikor a lány 2022 novemberében a Magyar Írórezidencia Program keretében Sepsiszentgyörgyre jelentkezett. Két hetet töltött az ötvenezer lelket számláló Sepsiszentgyörgyön, s nagyon rokonvidék volt számára a hegyekkel körbevett település, ahol a lakosság 76%-a ma is magyar, ahol nagyon sok kulturális program várja az érdeklődőket, s emiatt néha a bőség zavarával küszködnek.
– Úgy éreztem, hazaérkeztem. A hegyek, az emberek közvetlensége, a magyar feliratok – minden lenyűgöző volt. Az, hogy ott tömbmagyarság van, az egyszerre szép, ugyanakkor eszembe jut az otthonom, Munkács, hogy bárcsak itt is így működnének a dolgok, bárcsak itt is ennyi magyar lenne. Magyarországon 9 évet éltem, azelőtt 17 évet Kárpátalján, úgyhogy elég nagy utat jártam be, de úgy érzem, ide valóban hazaérkeztem – vallja Nikolett Sepsiszentgyörgyről.
Miklóssi Szabó István elmondása szerint hegyi ember, így nem volt nehéz megszoknia Munkácsot, melynek lakóit irigyli a szép főtér, a sok fennmaradt épület miatt.
– Területileg Sepsiszentgyörgy egyharmada ennek a városnak, de ott rengeteg a tömbház, Munkács pedig telis-tele van gyönyörű családi házakkal. Ez megdobogtatja az ember szívét. Számomra olyan, mintha hazajönnék. Ha a 650 km-es távolság nem lenne, minden második hétvégén Munkácsra utaznánk. Most hatodszor járunk itt.
Kopriva Nikolett és Miklóssi Szabó István mozgalmas hónapokat tudhatnak maguk mögött: Nikolettnek megjelent a Kővé zsugorodott ország és a Talán vagytok című kötete, illetve napvilágot látott István Holdanya unokája című regénye és az Apja fia c. kisregénye. Szerencsésnek érzik magukat, mert megtalálták egymást, nemcsak párként, hanem alkotótársként is.
– Manapság jó szerkesztőt találni iszonyatosan nehéz. Meg kell lenni valamiféle kémiának az író és szerkesztője között. Nagy kincs, hogy mi ezt is megtaláltuk egymásban. Szabad kezet adtunk egymásnak, ami nem jelenti azt, hogy ne folyna intenzív kreatív vita köztünk – mesélte Nikolett kettőjük nevében.
Miklóssi Szabó István kiemelte: nem hisz abban, hogy neki szükséges megmondani az olvasónak, mit kell felfedezni, megtalálni írásaiban.
– Annak sem vagyok híve, hogy filozófiai fejtegetésekkel terheljük az olvasókat. Bő másfélszáz éven át a ponyvairodalom uralta a piacot, annak néhány szereplője aztán feltűnt a mára klasszikussá vált alkotásokban is. Ez a szórakoztató műfaj – természetesen igényes kiszerelésben – számomra ma is szimpatikus. Talán nekem is ezt a vonalat kellene folytatnom – mondta.
Ezt követően a két irodalmár felolvasott műveiből, s köteteikről, új témákról beszéltek, majd az általuk működtetett Hangoldal nevű Facebook-oldal születésének titkába kaptunk betekintést.
– Írtam egy verset Varjú az ablakban címmel, és megmutattam Istvánnak. Azt mondta, ebben a versben több van, mint első látásra tűnik. Elém tett egy mikrofont, hogy bizonyos versszakait olvassam fel, az ismétlődő részt pedig ő olvasta fel, majd összevágta a hangokat, s tettünk alá zenét – idézte fel Nikolett.
A versekhez, prózai szövegekhez vizuális anyagot is készítenek, a kész felvételek egyikét levetítették a munkácsi közönségnek is.
A terveiket illetően elhangzott, hogy Nikolett néhány hónap töltekezés után a versírás mellett a prózával is próbálkozik. Egy ideje a Bárka folyóiratban publikál havonta tárcát, melynek témája a kárpátaljai valóság. Ebből talán könyv is lesz a jövőben. István szeretné szórakoztatni az olvasót, de úgy, hogy kőkeményen kicsúfolja a kommunizmust. Jövőre pedig egy tanulmányszerű kötet megjelenésében bízik, amelyben vannak tárcák, könyvkritikák, és élvezetes is.
Közös pályázati projektet valósít meg a lengyelországi bialystoki és az ukrajnai munkácsi gyermekkórház az Interreg Next program keretében. A Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház közel 20 éve vesz részt különböző európai projektekben, de most először fog együttműködni egy lengyel egészségügyi intézménnyel. Az országok közötti szerződés 2 évre szól. A felek bizonyos területen, többek között a tanfolyamok szervezése kapcsán, együtt fognak dolgozni, ugyanakkor külön-külön elvégzik a munka rájuk eső részét. A projekt költségvetése közel másfél millió euró, az Európai Unió hozzájárulása 83%, a partnerek önrésze 17%. A megyei gyermekkórházban évente több mint 11 000 gyermeket ápolnak. Az intézményben szakorvosok rendszere van kialakítva, akik a Nemzeti Egészségügyi Szolgálattal kötött szerződés keretében teljes körű egészségügyi szolgáltatást nyújtanak. Az európai támogatás keretében befolyt összeget korszerű eszközök beszerzésére, valamint a kórház digitalizálására tervezik fordítani. A laboratóriumi eszközök beszerzésének kezdeményezője Jurij Demjan ortopéd-traumatológus volt. Évente mintegy ezer mozgásszervi sérüléssel küzdő gyermeket műtenek az osztályon: az egyszerű törésektől az alsó végtag rekonstrukciójáig. A világstatisztika adatai szerint minden második műtött gyermek nem kap szakszerű segítséget a kivizsgálás hiányosságai miatt. De a modern laboratóriumnak köszönhetően az orvos helyesen tudja meghatározni a sebészeti beavatkozás mértékét. Főleg, ha neurológiai betegségekben, például cerebrál parézisben szenvedő gyerekekről beszélünk, szükség van az alsó végtagok deformitásának korrekciójára. Ebben az esetben nagy szükség van komplex kivizsgálást biztosító laboratóriumra. A megyei gyermekkórházban egy rehabilitációs központ is működik az idegrendszeri károsodásban szenvedő gyermekek számára. Többféle szakember dolgozik itt, akik szó szerint talpra állítják a beteg gyerekeket. Egyikük egy 10 éves huszti járási kislány. Édesanyja, Marija elmondása szerint lánya cerebrál parézis diagnózissal született, és hosszú ideig mozgásképtelen volt. És 8 már éve, évente kétszer, Munkácsra jön rehabilitációra. A Munkácsra ellátogató lengyel partnerek szintén gyerekekkel dolgoznak. Elmondásuk szerint most nagyon sok Ukrajnából érkezett gyerek él a Podlaskie Vajdaságban, ezért fontos a tapasztalatcsere, valamint a jelenleg Európában élő menekültek betegségeivel kapcsolatos információk. Ezért az egyik terület, amelyre a partnerek a támogatási forrásokat elköltik, az a digitalizálás és a közös adatázis létrehozása. Ráadásul a sérülések sajátosságai miatt, amelyeket sajnos a háború során szenvednek el az ukrán betegek, a hazai sebészek tapasztalatai egyaránt érdekesek és újszerűek az európaiak számára, ezért a telemedicina beindítását tervezik. Évente 170 000 gyermeket kezelnek a lengyelországi Bialystok város gyermekkórházában, közülük 20 000 a fekvőbeteg. A viszonylag jó anyagi támogatás ellenére itt is elhasználódnak a kórházi eszközök, ezért a pályázati forrásokból új eszközök beszerzésére kerül sor. Az európai pályázati projektek mindig új perspektívát jelentenek és lehetőséget biztosítanak az intézmény technikai eszközbázisának korszerűsítésére. A gyermekklinika esetében ez a minőségi orvosi szolgáltatások és a gyermekek életkörülményeinek javítása. Éppen ezért a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház nem tervezi, hogy megáll, hanem folytatja az új projektekben való részvétel lehetőségeinek felkutatását, amelyek mögött új eszközök, modern technológiák és az orvostudomány fejlődése áll.
Emléktáblát állított a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Munkácsi Alapszervezete Wittenberger Miklós, egykori sebész főorvos tiszteletére. Wittenberger Miklós, a kárpátaljai egészségügy huszadik századi történetének 3 legnagyobb alakja közé tartozik, Fedinec Sándorral és Linner Bertalannal együtt. Wittenberger Miklós 115 éve, 1909. október 11-én született Szolyván. A prágai Károly Egyetem elvégzése után pályáját Aknaszlatinán kezdte. Tehetségét felismerve, Munkácsra hívta és maga mellé fogadta Fedinec Sándor, sebész főorvos, akitől később, a munkácsi kórház sebész- főorvosi pozícióját is megörökölte, amikor a másik sebész géniusz Ungvárra költözött. Wittenberger pályája során több mint 30 ezer sikeres operációt hajtott végre, amelyek szinte a test minden részét érintették. Amellett, hogy olyan sebészeti eszközöket is kidolgozott, amelyeket később egész Európában használtak, kiemelten figyelt a következő generáció sebészeinek oktatására is. Emléktábláját a róla elnevezett utcán, egykori lakóházával szemben, első munkácsi állomáshelyének, a jelenlegi járóbeteg ellátó központnak a falán helyezték el. Wittenberger Miklós pályája során több mint 1500 olyan műtétet hajtott végre, melyeket a kor egyik legelterjedtebb betegségében szenvedőkön vagyis a tuberkulózisos betegeken hajtott végre. Emellett főként a has tájéki műtéteivel vívta ki a páciensek és a szakma elismerését. A sebész nem csupán orvosként, de családapaként is példamutató volt, mondta lánya, Alter Katalin, aki néhány, vele kapcsolatos kedves történetet is felelevenített. Öröm tudni azt, hogy édesapánk emléke nem csak bennünk, de a munkácsiak szívében is jelen van, emelte ki, Wittenberger Miklós másik lánya, Lucánics Mária. A táblaavatót követően, a résztvevők kötetlen beszélgetésen vehettek részt a néhai kiváló munkácsi sebész lányaival, akik egy albumot is összeállítottak Wittenberger Miklós életéről.
Wittenberger Miklós, Munkács neves sebészfőorvosa és orvosi eszközfeltalálója tiszteletére emléktáblát avattak születésének 115. évfordulóján. Wittenberger, aki a városi tanács képviselőjeként is jelentős szerepet játszott Munkács és a megye egészségügyi ellátásának fejlesztésében, most a Hrusevszkij úton található Munkácsi Városi Szakrendelő Wittenberger Miklós utcai oldalán kapott emléket. Az emléktábla a legendás főorvos egykori otthonával szemben helyezkedik el.
Október 11-én, a táblaavatás kezdeményezője, Koroljova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke, a városi tanács Végrehajtó Bizottságának a tagja üdvözölte a táblaavatáson megjelenteket, kijelentette: „Ha valaki megérdemli, hogy Munkácson emléktáblát állítsanak neki, az Wittenberger Miklós. Ez az utca az ő nevét viseli, a szemben lévő házban lakott családjával, de emléktáblája eddig nem volt. Ma, születésének 115. évfordulója alkalmából eljött ennek is az ideje, köszönhetően Magyarország támogatásának és Munkács város vezetése pozitív hozzáállásának. A KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének kezdeményezésére és a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének támogatásával sikerült pótolni ezt a hiányt” – fogalmazott az elnök asszony, aki ismertette a kárpátaljai egészségügy nagy alakjának élettörténetét. Elmondta, az egykori szolyvai főpostamester fia Munkácson végezte gimnáziumi tanulmányait, majd Prágában, a híres Károly Egyetem Orvosi Karán tanult. Fiatal orvosként Aknaszlatinán kezdte pályáját, és már akkor kitűnt kiváló felkészültségével és adottságaival. Bizonyára nem véletlen, hogy felfigyelt rá dr. Fedinec Sándor, aki maga mellé vette Munkácson. Wittenberger óriási kitartással és nagy szenvedéllyel tanult a nagy sebésztől. Akkor azt mondták róla, hogy szinte éjjel-nappal a műtőben tartózkodik. Miután az ötvenes évek elején Fedinec Ungvárra költözött, ő lett Munkácson a sebészfőorvos. Szinte mindenféle műtétet végzett, mindennapi munkája mellett lankadatlanul kísérletezett, kutatott. Néhány olyan műszert is kidolgozott és létrehozott, amely megkönnyítette a műtéteket. Sokat és behatóan foglalkozott a tüdőgyógyászattal, egy külön tüdősebészeti részleget nyitott a sebészeti osztályon. Tevékenységének főterülete azonban a hasüregi sebészet volt, a szakemberek véleménye szerint is merész, egészen bravúros beavatkozásokat hajtott végre. Pályája során mintegy 30 ezer operációt végzett. Életének 88. évében 1997. augusztus 31-én halt meg – tudhattuk meg Koroljova Erzsébettől.
Köszöntötte az emlékezőket dr. Baracsi Zsuzsanna ungvári magyar konzul is, aki kijelentette „Wittenberger Miklós nevét hálával és tisztelettel emlegette egykoron sok meggyógyított beteg a városban és Kárpátalja szerte, innovatív módszereivel hozzájárult az orvostudomány fejlődéséhez, kétségkívül méltó arra, hogy az utókor emléktáblával emlékezzen meg róla” – jelentette ki a magyar diplomata.
Dr. Oroszi Pál, a Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ orvosigazgatója, egykori kollégája kapcsán elmondta: „Már diákévei alatt is dolgozott a prágai klinikai kórházban, de a nyári szünetekben Nagyszombaton, Rimaszombaton és a munkácsi kórházban is. 1934. december 14-én kapta meg diplomáját és orvosdoktori címét. Visszatért szülőföldjére, a háború alatt többféle beosztásba is dolgozott, de sebészként Munkácson kezdett kiteljesedni az ő munkássága. 1945-től a sebészeti rendelő vezetőjének nevezik ki, egy ideig vezeti a szülész-nőgyógyászati osztályt, állandóan ügyeleti tevékenységet folytatott, urgens-sebész volt. 1948-ban már országos kitüntetésben részesült. Állandóan tanult, képezte magát és közben állandóan műtött” – mondta el róla dr. Oroszi Pál, kiemelve, hogy 1952-től ő volt Munkács és környékének fősebésze, a kórházban folyamatosan vezette be az új műtéti eljárásokat. A legbonyolultabb mellkasi, illetve urológiai műtétektől sem riadt vissza, bátran alkalmazta a legkülönbözőbb nőgyógyászati és szülészeti eljárásokat. Az akkori szegényes eszköztár mellett kitűnő diagnoszta volt, sok honfitársunk köszönhette neki életét és visszanyert egészségét. Mindig kísérletezett és új eljárásokat keresett. Sikerült megterveznie és munkácsi ezermesterek segítségével le is gyártani a tüdőn végzett műtéteknél használt műszert. Egy általa tervezett és legyártott műszer olyan sikeres volt, hogy bekerült az akkori szakkönyvekbe.
Dr. Vaszil Babilja sebész-urológus is nagy tisztelettel emlékezett meg egykori mesteréről, hosszasan sorolva, hogy az orvostudomány legkülönbözőbb szakterületeihez tartozó, komplikált műtétek egész sorát végezte, sok-sok műtéti újítást is bevezetett. Wittenberger Miklósnak több száz tanítványa volt, akik később Kárpátalján és országszerte ismert sebészek lettek, ezek nevét is hosszan sorolta Babilja doktor, akinek emlékei szerint, a nagy tekintélyű, mindenki által tisztelt és elismert sebészfőorvos soha nem kiabált, soha nem emelte meg a hangját a kollégáira, ha mégis indulatos volt valaki miatt, csak annyit mondta: „Tak, do csorta!” (Ami magyarul valami olyat jelenthet – Az ördögbe!) Sajnos utolsó éveiben beteg volt, de tisztelők, kollégák és szerető család vette körül.
Dr. Wittenberger Miklósnak négy lánya született, Éva követte őt az orvosi pályán, sajnos már ő sem él, ahogy a legidősebb lány, Zsuzsanna sem. Ott volt viszont az emléktábla avatáson a Budapesten élő két lánya, Katalin és Mária. Alter Katalin, a budapesti zeneakadémia tanára, édesapjáról mint emberről, apáról, családfőről beszélt, hisz ilyen közelről kevesebben, orvosként sokan ismerték. Édesapjuk mindig érdeklődött az emberek iránt, mindenkinek a betegsége foglalkoztatta annak ellenére, hogy ő sem érezte sokszor jól magát. Sok elfoglaltsága ellenére is kiváló apa volt, aki odafigyelt a lányaira, sokat foglalkozott a családjával. Nem volt beszédes, sokat olvasott. Ugyanakkor szerette Kárpátalját, a természetet, a természetjárást, rendszeresen sportolt, úszott, korcsolyázott, télen síelt, vele kellett tartsanak a lányai is, később majd öt unokája is, akik között, nagy örömére már volt egy fiú is. Lánya, Katalin szerint őket és unokáit is arra tanította, hogy szeressék a világot, amiben élnek és ne mindig valami különlegeset akarjanak, hanem örüljenek annak, amit a Jóisten adott mindannyiunknak.
Az emléktáblát a megemlékezéseket követően Koroljova Erzsébet és Olekszandr Lengyel, a Munkácsi Kistérségi Önkormányzat Végrehajtó Bizottságának a vezetője leplezték le, a szűnni nem akaró esőben.
Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, megyei képviselő tudósítónknak elmondta: „Az alapszervezet kezdeményezte a táblaállítást, a járási szervezetnek sikerült rá megpályázni a Bethlen Gábor Alapnál a támogatást. A gránittáblát egy helyi szakember készítette és nagyon sokan segítettek a felállításában, akiknek ezúttal is szeretnének köszönetet mondani.”
Lányai, Alter Katalin és Lucánics Mária a régi fényképekből összeállítottak egy fotóalbumot is, amelyet az eseményt követően megmutattak tudósítónknak, a képeket látva sorra jutottak eszükbe a régi családi történetek. Családjuk Németországból származott, Luter városából, Wittenbergből. A XIV. századtól élt a család a történelmi Magyarországon, ugyanakkor ragaszkodtak evangélikus vallásukhoz. Eredeti nevük Lady volt, a nagyapjuk sírkövén, Szolyván még a Lady von Wittenberg név szerepelt, amit később Wittenbergerre változtattak. A nagypapa Szolyván volt postamester, édesapjuk is ott született 1909. október 11-én, s hatan voltak testvérek: Béla, János, Sarolta, Irén és Márta.
A híres orvos szerette a lányait, de a negyedik lánya születése előtt már az egész város szurkolt neki, hogy fiú legyen. Végül el kellett fogadja: „Ez is lány” – mondta el Katalin és Mária. „Fiatal orvosként a szülészetet és nőgyógyászatot választotta, Prágában abból tett szakvizsgát. Kárpátalján Fedinec Sándor volt az első számú sebész akkoriban, aki ugyancsak Prágában tanult, látva apánk felkészültségét és tehetségét, ő vette maga mellé Munkácsra. Nem volt más választása, sebész kellett legyen, hisz minden adottsága meg volt hozzá. Apánk legfontosabb segítsége két korábbi apáca volt a kórházban, Laurencia, aki mindent tudott, apánk szerint már operálni is tudott volna, illetve Illária nővér, aki főnővérként dolgozott Munkácson” – mesélték el a fotókon látható emberek kapcsán a lányai. Az albumban van egy fotó dr. Wittenberger Miklós orvosi diplomájáról, illetve pontos rajzok az általa megtervezett orvosi műszerekről. Ezek közül a tüdő gyors összevarrására szolgáló eszköz ma világszerte a legismertebb. Ennek kapcsán elmondták, a háború után nagyon sok volt a tbc-s nemcsak Kárpátalján, hanem Szovjetunió-szerte, sokuk életét csak műtéttel lehetett megmenteni. Viszont abban az időben éterrel altatták el a betegeket műtét előtt, ami nagyon veszélyes volt a beteg és az orvos számára egyaránt. A tüdőműtéteknél az étert nagyon bonyolult volt alkalmazni, ha hosszú volt egy műtét, akkor a beteg abba halt meg – emlékeztek vissza Katalin és Mária. Édesapjuk ezért tervezett egy eszközt, amely jelentősen lerövidítette a tüdőműtétek hosszát. Egy munkácsi autószerelő barátjával ketten készítették el a tüdő-, valamint a gyomor- és bélműtétek során használt másik eszközt is, ezekre a család teljes ezüstkészlete ráment. A sikeres tüdőműtétek híre messzire eljutott, meghívták Moszkvába, hogy mutassa be az általa konstruált orvosi eszközt, hogyan kell vele műteni. El is ment, megműtött ott egy beteget. A tüdőműtétekhez két egyforma gépet készítettek az autószerelő barátjával, arra kérték, hogy az egyiket hagyja ott, egy sürgős esetet megműtenek vele és hamarosan utánaküldik majd. Ott hagyta, de soha nem látta többé. Pár hónappal később a Sebészet című szovjet szakfolyóiratban olvashatta, hogy hazánk egy eldugott kis városában, Munkácson, dr. Wittenberger konstruált egy orvosi eszközt, amely sajnos nem volt tökéletes, de professzor Ivanov tökéletesítette. A szabadalmat később eladták Amerikának, és bekerült a szovjet sebészeti szakkönyvekbe is. „Apánk ebbe az átverésbe belebetegedett. Ezzel magyarázta utólag rákbetegségének kialakulását is, amit fiatalkori barátja, sikeresen megoperált Budapesten. Ezen a képen láthatja a szovjet kitüntetéseit, amelyeket kapott mindezért” – mutatta Katalin lánya az egyik fotón, aki elmondta, hogy a szakirodalmat csehül, magyarul és más európai nyelveken is követő édesapja haláláig nem tudott akcentus nélkül beszélni oroszul, a sok műtét mellett nem maradt elég ideje a publikálásokra és tudományos karrierjének az építésére. Voltak olyan irigy, kisstílű emberek is, akik többször feljelentették. Ugyanakkor édesapjukat Munkácson mindenki ismerte és tisztelte, tekintélye volt a kórházban és a városban egyaránt.
Emléktáblát állított a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Munkácsi Alapszervezete Wittenberger Miklós, egykori sebész főorvos tiszteletére. Wittenberger Miklós, a kárpátaljai egészségügy huszadik századi történetének 3 legnagyobb alakja közé tartozik, Fedinec Sándorral és Linner Bertalannal együtt. Wittenberger Miklós pontosan 115 éve, 1909. október 11-én született Szolyván. A prágai Károly Egyetem elvégzése után pályáját Aknaszlatinán kezdte. Tehetségét felismerve, Munkácsra hívta és maga mellé fogadta az említett Fedinec Sándor, sebész főorvos, akitől később, a munkácsi kórház sebész- főorvosi pozícióját is megörökölte, amikor a másik sebészgéniusz Ungvárra költözött. Wittenberger pályája során több mint 30 ezer sikeres operációt hajtott végre, amelyek szinte a test minden részét érintették. Amellett, hogy olyan sebészeti eszközöket is kidolgozott, amelyeket később egész Európában használtak, kiemelten figyelt a következő generáció sebészeinek oktatására is. Emléktábláját a róla elnevezett utcán, egykori lakóházával szemben, első munkácsi állomáshelyének, a jelenlegi járóbeteg ellátó központnak a falán helyezték el és koszorúzták meg.
Közel két éve annak, hogy a munkácsi önkormányzat végrehajtó bizottsága eltávolíttatta a Turul-szobrot a vár bástyájáról, a helyére pedig az ukrán címert helyeztette ki. A madár sorsa azóta is ismeretlen, sajtóhírek szerint a vár egyik termében őrzik letakarva. Ezek a felvételek 16 évvel ezelőtt, 2008-ban Munkácson, a Turul-emlékmű avatásán készültek. A szobor az akkori városvezetésnek a kezdeményezésére került vissza eredeti helyére, a közös történelmi múlt és a nemzetiségek békés egymás mellett élésének jegyében. 2022 októberében azonban a városi tanács végrehajtó bizottsága egy légiriadó alkalmával, – amikor egyébként tilos lenne bármiféle munkavégzés – gyorsan eltávolíttatta azt az obeliszkről. A helyi magyarok értetlenül álltak a történtek előtt, hiszen keleten háború zajlik, a magyarok pedig kiveszik a részüket a menekültek ellátásából. Pár nappal később már fel is került a Turul helyére egy 500 kg-os ukrán címer, amit ünnepélyes keretek között pravoszláv papok, katonák és politikusok jelenlétében avattak fel. A magyar felirattal ellátott táblát is leszedték a helyéről, ahova ukrán tábla került az ukrán függetlenség tiszteletére. A rendezvényen felszólalt Andrij Baloga polgármester is, aki beszédében a magyaroknak üzent. A rendezvényen többek közt Petro Dobromilyszkij kormányzóhelyettes, Valerjij Szamardak csapi polgármester és Andrij Seketa, a Megyei Tanács helyettese is jelen volt. A háromágú szigonyt arra az oszlopra csavarozták fel, melyen korábban a Turul madár állt. A magyar emlékművet pedig akkor egy múzeumba akarták elhelyezni. A turul-szobor holléte jelenleg ismeretlen, ugyanis Munkács vezetése azóta sem nyitotta meg az említett tárlatot. Egyes pletykák szerint a vár egyik termében őrzik letakarva, szabadulni pedig egyelőre nem tud, mint, ahogyan az egykori 1848-49-es ide bebörtönzött szabadságharcosok sem tudtak. A Munkács egyik jelképének számító, 1896-ban állított szobrot először 1924-ben, a csehszlovák megszállás idején bontották le, később pedig a szovjet érában olvasztották be azt. Az emlékmű pedig sajnos a független, Európába törekvő Ukrajnában sem volt hosszú életű.
Munkácson, a Kárpátaljai Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségének bázisán nyílt meg a «Made in Ukraine» iroda. Célja: a régió kis- és mikro vállalkozásainak támogatása. A «Made in Ukraine» egy platform a hazai üzleti élet fejlődésének elősegítésére és az ukrán termékek versenyképességének növelésére a piacokon. A «Made in Ukraine» irodában kormányzati, nemzetközi és helyi pályázati programokkal kapcsolatban kaphatnak információt a leendő és a már működő vállalkozók, valamint gyakorlati segítséget kaphatnak az üzleti terveik megírásához és a támogatási kérelmek benyújtásához. A pályázatoknak köszönhetően az állam igyekszik ösztönözni a foglalkoztatást, az adófizetést és az új munkahelyek teremtését, közölték az irodában. Több mint háromszáz kárpátaljai lakos részesült már a „Saját Vállalkozás” program keretében támogatásban. A «Made in Ukraine» irodában többek között tanácsot lehet kapni a munkaügyi szolgálat aktuális programjairól, mint például a szakképzési központokban folyó képzés, átképzés, a csökkentett munkaképességűek számára létrehozott munkahelyért járó kompenzáció, és még sok más.
Art-terápia a ROM-ART civil szervezet szervezésében. A festészetet, a rajzot kedvelő fiatalok számára létrehozott, a Munkácson 2017 óta működő ROM-ART művészeti iskola alkotótermét mutatja be Jónás Tibor festőművész. A tehetséges roma fiatalok fejlődésének támogatását céljául kitűző projekt eredményesnek bizonyult – Tibor jelenleg 2 csoportban közel 30 gyermekkel foglalkozik. És idén újabb 13 gyermekkel bővült az iskola létszáma. Tibor, hogy tevékenységét kiszélesíthesse, a művészeti iskolán kívül létrehozta a ROM-ART civil szervezetet, és különböző pályázatok révén igyekszik segíteni a roma fiatalok felzárkóztatását. A közelmúltban a Munkácsi 14. számú Általános Iskolában, a NEEKA Ukraine támogatásával létrehozott integrációs központban tartotta meg a „Art-terápia mint a helyi közösségekbe való integráció eszköze” elnevezésű projekt harmadik foglalkozását. A program a Nemzetközi Élet és Egészség Környezetvédelmi Alapítvány támogatásával valósult meg. A foglalkozáson tizenhét, roma és ukrán gyermek és szüleik vettek részt. Olena a luhanszki régióból menekült el fiával a háború borzalmai elől. Elmondása szerint nagy szükség van az effajta rendezvényekre. Balog Ráda unokáit kísérte el az art-terápiára. Az art-terápiában résztvevő családoknak higiéniai csomagokat készítettek elő. Emellett a jövő hónapban Munkácson jótékonysági kiállítást és árusítást terveznek a gyermekek alkotásaiból. Tibor szívügyének tartja a roma fiatalok képzését és felzárkóztatását. Mindemellett sokat tesz környezetünk szebbé és kellemesebbé tétele érdekében. Kezdeményezésére a Munkácsi Szent István Líceum egy falfestménnyel lett gazdagabb, melynek középpontjában Szent Márton áll. Az alkotáson a művész szülővárosának ikonikus épületei is helyet kaptak, többek között a munkácsi vár. De ezzel nem lett vége a líceum és Jónás Tibor közös munkájának. Jónás Tibor festőművész közel 30 éve amatőrként kezdett el festeni. Ma a Kárpátaljai Művészeti Akadémia másodéves hallgatója. Hiszi és vallja, a tehetséges roma fiatalok fejlődésének támogatása a kulcsa annak, hogy a jövőben több lehetőségük nyíljon az érvényesülésre és egy szép életút kialakítására.
