Jesse Marcel vonult ki a roswelli ufószerencsétlenség néven emlegetett esethez, amelyet azóta is sok rejtély övez. A hírszerző tiszt a halála napjáig azt állította: valóban földönkívüliek létezésére utaló jeleket találtak a helyszínen, ám el kellett hallgatnia az igazságot.
Idén 75 éve történt a roswelli ufószerencsétlenségként emlegetett eset, amelyet Jesse Marcelnek elsőként volt szerencséje látni. Unokája, akit szintén Jesse Marcelnek hívnak, a jeles eseménnyel kapcsolatban nyilatkozott a Sunnak, kifejtve: a nagyapja mindig is úgy számolt be az esetről, hogy valóban földönkívüliek értek földet 1947 nyarán az Amerikai Egyesült Államokban. Sőt, azt állította, hogy látta a holttesteket, illetve a csészealj darabjait is, ám ezt a titkot el kellett temetnie magában. Mint arról ifjabb Marcel beszámolt: még mindig lehetnek roncsdarabok a helyszínen, és bízik benne, hogy meg is találja őket.
A hírszerző tisztet, aki 1986-ban hunyt el, még 1947-ben küldték a katasztrófa helyszínére azzal az utasítással, hogy járjon utána, mi történt, és vigye el a katonai bázisra a törmelékeket. A visszafelé vezető úton Marcel megmutatta a fiának az ott talált bizarr dolgokat, és azt állította, azok egy repülő csészealj darabjai. Elrendelték, hogy a férfi derítsen ki mindent a történtekkel kapcsolatban, ám ő végül jelentéktelen esetnek nyilvánította a történteket, és közölte: a roncsok egy meteorológiai léggömbhöz tartozhatnak.
Mint arról a férfi unokája beszámolt, a nagyapja mindig somolygott magában, ha a Roswellben történtekre terelődött a szó, mivel tudhatott olyan részleteket, amelyeket nem oszthatott meg senkivel. Ám még így is sokat elárult nekik, főképp a törmelékekkel kapcsolatban, amiket ott talált. Ahogy arról is mesélt, hogy nem is egy, hanem több helyszínen tapasztaltak furcsaságokat.
Mindenki az idegen testekkel kapcsolatban kérdezte őt, de ő mindig azt felelte, volt egy másik helyszín is azon a helyen, ahová küldték őt, ott az emberek azt mondták, holttesteket is találtak – magyarázta az unoka, akivel a nagyapja azt is közölte: nyugodtan lehet hinni abban, amit állítottak.
Ahogy arra ifjabb Jesse Marcel visszaemlékezett, az édesapja is gyakran mesélt neki a katasztrófáról. Sőt, anno még otthon játszottak is az egyik ott talált, titokzatos, lila fémrúddal, amin hieroglifához hasonló szimbólumok voltak. Magát a roncsot úgy jellemezték, mint egy fémdarabot, ami annyira könnyű, mint a cigarettás dobozokban lévő fólia, és nem lehet behorpasztani. Marcel elmondása szerint azon az éjjelen a nagyapja hazahozta a helyszínen talált roncsdarabokat, majd beterítette velük a konyhát, és azt kérdezte a feleségétől, illetve a gyermekétől, hogy láttak-e már hasonlót korábban. De hiába nézegették, semmihez sem tudták hasonlítani. A nagyapa egyből azt állította, egy repülő csészealjról lehet szó. Mint Marcel kifejtette, ez azért is érdekes, mivel a „repülő csészealj” elnevezés is csak a történtek előtti hónapokban született meg.
A nagyapa által talált fémrúdnak pedig azóta is a csodájára járnak a kutatók. Marcel elmondása szerint az apja lámpa alatt vizsgálgatta a tárgyat, és felfedezte, hogy a szimbólumok csak akkor válnak láthatóvá, ha ferdén nézi a fémrudat.
Bár soha nem mondták, hogy hologramról lehet szó, valójában ilyesmire gondoltak. Mindig azt hitték, hogy ez valamiféle idegen nyelv lehet – mondta Marcel.
A jelképek egyike egy háromszög volt golyóval a tetején, amire Marcel apja úgy emlékezett, mint egy fókára, amely labdát tart az orrán. Ezen jelből pedig több volt a rúdon, mint bármely másik szimbólumból. Marcel hozzátette: az ufószerencsétlenségből származó minden roncsot végül a katonaság vitt el, ám biztos benne, hogy még vannak olyan darabok, amikre nem találtak rá. Bízik abban, hogy neki sikerül majd rájuk bukkannia, erről egy dokumentumfilmet is forgat.
Egy brit ufókutató, Philip Mantle korábbi elmondása szerint egy szemtanú arról számolt be neki, hogy Marcel nagyapja az ismeretlen tárgy három darabját is louisianai otthonukban tartotta egy bojlerben. Marcel elmondta, ebben van némi igazság. Emlékszik rá, hogy a testvérei meséltek neki egy hasonló történetet a pincében lévő bojlerről, ám a louisianai házban nem volt pince, így a szerencsétlenséget követően valószínűleg nem a nagyapjához kerültek a törmelékek. Azonban fel tudott idézni egy olyan későbbi esetet, amikor Blanchard parancsnok látogatta meg a nagyapját, és nála volt az egyik szimbólumokkal teli fémrúd is, amit még a helyszínen találtak. Így feltételezhető, hogy akkor hagyta nála, ám azóta is keresik, hol lehet.
A louisianai ház elpusztult a Katrinában, de úgy gondoljuk, hogy még mindig van egy darab valahol odakint – nyilatkozta Marcel.
Nem volt oka hazudni?
Marcel úgy véli, nagyapjának egy kihallgatáson is át kellett esnie, amikor visszatért a katonai bázisra Roswell után. Fel kellett fednie, mit látott a helyszínen, ám ami igazán különös volt, az az, hogy két hét szabadságra küldték ebben az időben, amit nem a családjával, hanem a parancsnokaival töltött. Hazatérve pedig azt közölte a családjával, hogy ami Roswellben történt, az szóra sem érdemes, illetve megkérte őket, hogy hallgassanak arról, amit láttak.
Mint azt Marcel kifejtette, tudja, hogy a szkeptikusok nehezen hiszik el a történetet, de se a nagyapjának, se az apjának nem volt oka hazudni, anyagilag semmit nem nyertek ezzel. Sőt, akkoriban egyáltalán nem volt egyszerű felszólalni egy ilyen témával kapcsolatban, de végül megtették, amiért Marcel különösen büszke a nagyapjára. Kifejtette: az apja és a nagyanyja is egész életében elhitte az idősebb Marcel által elmondottakat, aki mindig is pozitívan nyilatkozott a történtekről: szerencsésnek érezte magát, hogy ő lehetett ott elsőként.
A tisztek nyomása alatt volt, és a hírszerzés fejeként az ő feladata volt feltárni az eseményeket, neki kellett felelősséget vállalnia, ennek ellenére mindig is pozitívan kezelte – emlékezett vissza Marcel.
