Szasko egy 15 éves fiú, aki a zenekar Crushed című dalának videóklipjében tűnt fel, és a banda segítségével nemrég egy új otthonba térhetett haza családjával.
Februárban lesz két éve annak, hogy Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen, a két ország szembenállása pedig már megannyi áldozattal járt. A halálesetek mellett házak százai látták kárát a konfliktusnak, köztük a 15 éves Szasko és családja otthona is a háború következtében vált lakhatatlanná. A történetüket egyesek az Imagine Dragons 2022-ben megjelent slágeréből, a Crushedból ismerhetik, amelyben arról énekel banda frontembere, hogy a fiatal fiú az orosz erők miatt vált nincstelenné. A zenekar ugyanakkor mindamellett, hogy a família történetét feldolgozva szólalt fel a háború ellen, segítséget is ígértek a számukra, amit valóban megkaptak.
Az Imagine Dragons figyelmét a vezető fotósuk, Ty Arnold hívta fel Szaskóra, akivel a férfi egy ukrajnai útja során találkozott, és meghatotta őt, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül. A TMZ információi szerint Arnold szerette volna, hogy az egész világ megtudja, milyen borzalmakon mentek át, ekkor jött szóba az az ötlet, hogy egy dal készüljön róluk.
A zenekar ezt követően együttműködést kötött a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által létrehozott UNITED24 szervezettel, amely az ukránok számára gyűjt adományokat. A Crushed megjelenésével egyre több adományozót tudhattak magukénak, egy valaki közülük pedig kifejezetten Szaskón és családján szeretett volna segíteni, újjáépítve a lerombolt házukat. A lap értesülései szerint a szervezet állta ennek minden költségét, és úgy tudni, Ty Arnold a múlt héten adta át új otthonuk kulcsát a fiatal fiúnak és az édesanyjának.
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq