![XIII. Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor (videó)](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/neptanc.jpg)
XIII. Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor (videó)
Tizenharmadik alkalommal szervezte meg a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábort, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma ad otthont. A programra idén 97 fiatal nyújtotta be jelentkezését, akik 22 településről érkeztek. Az öt napos tábor célja, hogy a fiatalok jobban megismerjék magyar kultúránkat és népi hagyományainkat. A tábor munkájában idén 10 képzett oktató vesz részt. A hangszeres képzést a Csipkés együttes tagjai, valamint a Beregszászi Kodály Zoltán Zeneiskola oktatói vállalták. Továbbá a programokat úgy alakították ki, hogy abban minden fiatal megtalálhassa a hozzá legjobban illő ágát a magyar népművészetnek. A dallamok és táncok mellett a fiatalok ismerkedhettek a népi játékokkal is. Ebben a Tulipán Tanoda munkatársai segítettek a Szilágyi házaspár közreműködésével. A tervek szerint az öt napos tábor végén a fiatalok közösen mutathatják majd meg a héten tanultakat a szüleiknek és az érdeklődőknek.
![subscribe](/images/train.jpg)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás