Megszületett a szupergyors internet

Ausztrál kutatók egy optikai chip segítségével 44.2 Tbps-es adatletöltési sebességet értek el, ami nagyjából a milliószorosa a mostani átlagnak.

Az ausztrál Monash, Swinburne és RMIT egyetemek kutatói sikeresen tesztelték és dokumentálták Ausztrália és az egész világ eddigi leggyorsabb internetes adatátviteli sebességét, amit egyetlen optikai chip segítségével értek el.
Ilyen adatsebesség mellett 1000 nagyfelbontású film letöltéséhez a másodperc törtrészére van szükség.

Az eredményeket leíró közlemény, amely a rangos Nature Communications tudományos folyóirat hasábjain jelent meg, nemcsak Ausztrália következő 25 évének telekommunikációs lehetőségeit vetíti előre, de az egész világnak exportra kínálja az ausztrál fejlesztésű technológiát.

A világ internetes infrastruktúrájára fokozódó nyomás nehezedik, ami a COVID-19 világjárvány kapcsán különösen élesen jelentkezett, hiszen a távolságtartási intézkedések mindenkit az otthoni munkára és a telekonferenciákkal történő kapcsolattartásra kényszerítettek. Ettől a helyzettől indíttatva Dr. Bill Corcoran a Monash Egyetemről, Arnan Mitchell professzor az RMIT-ről és David Moss professzor a Swinburne Egyetemről megpróbálták a végsőkig tágítani az internetes jelátviteli sebesség lehetőségeit. A kísérlet során egy egyedüli fényforrás felhasználásával 44.2 Tbps-es (másodpercenként 44.2 terabites) átviteli sebességet értek el.
Ez az Európai Unióban most általános néhányszor tíz Mbps (megabit per second) nagyságrendű csatlakozási sebességhez képest milliószor, de a jelenlegi csúcstechnológiás néhány Gbps-es (gigabit per second) sebességhez képest is tízezerszer gyorsabb.

Az új terabites technológia akkor is képes lenne Melbourne mind az 1.8 millió lakosának nagysebességű elérést biztosítani, ha mindenki egyszerre lógna a neten – és ugyanezt tudná nyújtani a világ milliárdnyi lakosának, csúcsidőben is. Bár a nevezett sebességet egyelőre laboratóriumi körülmények között mérték ki, a kísérlet során a kutatók a meglévő internetes kommunikációs infrastruktúrát használták, így a valós hálózatot tették ki hatékony terhelési próbának.

A kísérletben szerepelt egy újfajta eszköz: egy magányos fényforrás, az úgynevezett mikrofésű, amely egymagában 80 lézert helyettesít.
A mikrofésű kisebb és könnyebb a hagyományos telekommunikációs hardvereknél. Ezt a fényforrást az ausztál NBN telekommunikációs cég létező infrastruktúrájára kapcsolták rá, és jól megpörgették. Ez volt az első alkalom, hogy egy mikrofésűt valódi „terepi” tesztben vetettek be, és minden eddiginél több adatot produkáltattak egy optikai chippel.

Hogy érzékeltessék az optikai mikrofésűkben rejlő lehetőségeket, a kutatók az Ausztrál Akadémiai Kutatóhálózat jóvoltából 76.6 kilométernyi optikai kábelt fektettek le az RMIT melbourne-i kampusza és a Monash Egyetem claytoni kampusza között. Ezekre a kábelekre kapcsolták rá azt a Swinburne Egyetem által fejlesztett, széles nemzetközi együttműködésben létrehozott mikrofésűt, amely az egyetlen chipből származó fényt szivárványszeűen szétbontva több száz nagyminőségű infravörös lézert képes helyettesíteni. Minden egyes így létrehozott lézerfrekvencia különálló kommunikációs csatornaként viselkedik. A mérnökök a csúcsidőszakbeli használatot szimulálva 4 terahertz sávszélesség mellett maximális adatmennyiséget zúdítottak rá valamennyi csatornára. Mitchell elmondása szerint az elért 44.2 Tbps optimális adatsebesség megmutatta a már létező ausztrál infrastruktúra valódi potenciálját.

Ez a munka világrekordot állított be az egyetlen optikai chipből egyetlen optikai szálon átvitt adat sávszélességében, és óriási áttörést hoz a hálózatnak éppen abban az elemében, amelyre a legnagyobb teher hárul.
A mikrofésűk nagy ígéretet jelentenek a világ csillapíthatatlan sávszélesség-igényének kielégítésében.

Forrás: origo