Újra meg kellett műteni Robert Ficót

Újra meg kellett műteni Robert Ficót

15:58 Május 17, 2024

Közélet 726 3 хвилини

Pénteken újra megműtötték Robert Ficót – jelentette be néhány perccel ezelőtt a szlovák miniszterelnök-helyettes.

Robert Kalinák azt mondta, hogy a szlovák miniszterelnök állapota stabilizálódott, de továbbra is súlyos. A sajtótájékoztatón Miriam Lapuníková, a besztercebányai kórház igazgatója is jelen volt. Mint kiderült, azok után, hogy szerdán több mint ötórás beavatkozáson esett át, pénteken újabb kétórás operációt hajtottak végre.

Kalinák részleteket nem közölt, úgy fogalmazott az orvosok megpróbálták pozitívra javítani a beteg állapotát. Azt viszont aláhúzta, hogy a helyzet továbbra is nagyon súlyos. Az is elhangzott, hogy a mai műtétnek hozzá kellene járulnia a sebgyógyuláshoz. „Néhány napba telik, mire véglegesen megtudjuk, hogyan fog alakulni” – tette még hozzá.

Robert Fico eszméleténél van. Miriam Lapuníková arról tájékoztatott, hogy a kormányfőn kontroll-CT-vizsgálatot végeztek, az eredmények alapján pedig eltávolították a lőtt seb után megmaradt elhalt szövetet. „A beteg állapota nagyon súlyos, de ez egy szokásos eljárás” – mondta a kórház igazgatója.

Némiképp azonban zavaró, hogy a szlovák államfő, Peter Pellegrini egy péntek reggeli interjúban még arról beszélt, hogy nincs szükség újabb operációra. Elmondása szerint a mai műtét azt mutatta, hogy az első műtét jól sikerült.

A kórház igazgatója viszont most jelezte, hogy minden reggel szakértői tanács ülésezik a miniszterelnöknél, ők határozzák meg a további teendőket. Ezért ma még nem lehet megmondani, hogy a miniszterelnöknek szüksége lesz-e további műtétekre vagy sem. Az igazgató megígérte, hogy a kórház mindennap tájékoztatni fog a közösségi oldalakon a miniszterelnök állapotáról.

Robert Kalinák optimistának tűnt. „Jobb a kedvem, mert előrelépést látok. A mai műtét azt mutatta, hogy az első (a szerdai – a szerk.) jól sikerült” – fogalmazott. Arról is beszélt, hogy Szlovákia több országból kapott felajánlást orvosi segítségnyújtásra, azonban „mindannyian, a miniszterelnököt is beleértve abszolút bízunk a besztercebányai Roosevelt Kórház kapacitásaiban”. Szerinte az orvosi csapat rendkívül profi.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei