![Tusványos nélkül: idén elmarad a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor (videó)](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/tusvanyos169-1.jpg)
Tusványos nélkül: idén elmarad a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor (videó)
Elmarad idén a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor, azaz Tusványos.
A szervezők a legnagyobb közösségi oldalon így fogalmaznak: „A jelenlegi COVID-19 világjárvány megpróbáltatásain még nem vagyunk teljesen túl, ezért az egészségügyi és közbiztonsági helyzetre való tekintettel idén nyáron nem találkozhatunk több ezren Tusványoson. Az idei év a nosztalgiát és a sok közös emlék felidézését, valamint a jövő év előkészületeit fogja felölelni.”
A harmincegyedik diáktáborra ezért 2021 július 20 és 25 között kerül majd sor a székelyföldi Tusnádfürdőn. A harmincadik Tusványosról, a szervezők megbízásából, kollégáink, K. Debreceni Mihály, Vass Tamás, Bunda Szabolcs, Debreceni Kamilla, és Pujó István, a kolozsvári Lepedus Péter filmes szakemberrel karöltve készítettek dokumentumfilmet. Az alkotást Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszéde előtt mutatták be a helyszínen, ezt követően pedig a Duna World, a Tv21 Ungvár és a délvidéki Pannon TV is műsorára tűzte.
![subscribe](/images/train.jpg)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás