Pozsonyba szállították Robert Ficót

Pozsonyba szállították Robert Ficót

14:24 Május 31, 2024

Közélet 505 2 хвилини

Українська

Átszállították Pozsonyba Robert Fico szlovák kormányfőt – közölte Miriam Lapuníková, annak a besztercebányai kórháznak az igazgatója, ahol eddig kezelték a május közepén meglőtt miniszterelnököt.

A Markiza televízió szerint a miniszterelnököt a pozsonyi Szent Mihály Egyetemi Kórházba vitték, míg a JOJ televízió szerint fővárosi otthonába szállították Robert Ficót.

A nap folyamán a besztercebányai Roosevelt kórház arról számolt be, hogy már megkezdték Robert Fico rehabilitációs folyamatát. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség Lapuníkovára hivatkozva akkor azt jelentette: a szlovák kormányfőt otthon ápolják majd, amint elhagyhatja a besztercebányai kórházat. A kórház igazgatónője elmondta: Robert Fico állapota stabil, és továbbra is a várakozásoknak megfelelően alakul.

Az 59 éves szlovák kormányfő ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei