Újabb üstökös közelíti meg a Földet, lehet, hogy túlragyog majd mindent

Újabb üstökös közelíti meg a Földet, lehet, hogy túlragyog majd mindent

22:33 Június 1, 2024

Közélet 482 2 хвилини

Szeptembere végén érheti el a Földhöz legközelebbi pontját az az üstökös, ami látszólag a csillagokat is túlragyoghatja majd.

Június elején látványos bolygóvonat érkezik majd az égboltra, ám nem ez lesz az egyetlen izgalmas csillagászati esemény az év hátralévő részében. Tavaly azonosította a NASA azt az üstököst, ami 2024-ben a Földet is megközelíti. Aggodalomra nincs ok, nem kerül vészesen közel a bolygónkhoz az égitest, látni viszont szabad szemmel is lehet majd.

A C/2023 A3 – vagy más néven Tsuchinshan–ATLAS – a fényereje miatt lesz igazán izgalmas. Míg a legtöbb ilyen égitest csupán homályos fényfoltként látható, és úgy is csak távcsövön keresztül, a Tsuchinshan-ATLAS esetében más lesz a helyzet. Az égitest várhatóan ősszel kerül majd olyan közelségbe a Földhöz, hogy látszólagos fényessége túlragyogja majd a csillagokat. (Pontos fényességéről nyár végén várható becslés.)

Az üstökös a Jupiter pályáján túlról érkezik, és szeptember 27-én közelíti meg a Földet. A számítások szerint októberben kerül majd a legközelebb a bolygónkhoz, ekkor 70,8 millió kilométerre lesz tőlünk. Ez a Föld és a Hold közötti távolság sokszorosa, egész pontosan 184,3-szorosa.

A kutatók úgy vélik, a Naphoz közeledve az üstökösből elszöknek majd az onnan felszabaduló anyagok, így a fényesedés egy ponton megállhat.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei