Mindenki számára letölthetővé vált a következő Windows verzió a Microsofttól

Mindenki számára letölthetővé vált a következő Windows verzió a Microsofttól

22:37 Szeptember 30, 2024

Közélet 0 2 хвилини

A Microsoft honlapjáról letölthetővé vált a Windows 11 következő, 24H2 verziójának próbaváltozatát ISO képfájl formájában, aminek révén bárki kipróbálhatja az új rendszer képességeit. Ugyanakkor ezzel egyelőre a meglévő Windows 11-es rendszereket nem lehet frissíteni, hiszen mivel egy „trial” változatról van szó, az az év végével meg fog szűnni működni.

A lépés arra utal, hogy a vállalat kezd felkészülni az új Windows verzió bejelentésére, illetve frissítésként történő elérhetővé tételére is. A cég korábban oldalán arra utaló információkat tett közzé, hogy a jövő havi foltkedden fogja ezt majd ezt megtenni, de miután az október 8-i dátum körbefutott az informatikai sajtóban, a cég „pontosított”, és közölte, hogy ő semmit nem mondott a kiadás dátumát illetően.

A Windows 11 24H2-vel együtt egyébként annak szerveroldali párja, a Windows Server 2025 próbaváltozata is elérhetővé vált, aminek kiadását hivatalosan még szintén nem jelentette be a Microsoft.

(pcforum.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei