Szavazást tarthatnak a brit parlamentben az aktív eutanáziáról

Szavazást tarthatnak a brit parlamentben az aktív eutanáziáról

22:10 Október 5, 2024

Közélet 0 3 хвилини

Brit munkáspárti képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be az aktív eutanáziáról, melyet 2015-ben már egyszer leszavaztak. Jelenleg is megosztott a törvényhozás a kérdésben. Az öngyilkosságban való segítségnyújtás illegális az országban, amely több éves börtönbüntetéssel sújtható. Magyarországon Karsai Dániel próbált eredményt elérni a kérdésben a közelmúltban.

Brit képviselők javaslatokat fogalmaztak meg a halálos betegek eutanáziához való jogáról, melyet egy munkáspárti képviselő terjesztett be. A törvényjavaslat ebben a hónapban kerül a londoni parlament elé − írta meg a Politico.

Kim Leadbeater munkáspárti képviselő szerint eljött az ideje az eutanáziáról szóló törvény megvitatásának, melyet már egyszer 2015-ben elutasítottak. A részletek véglegesítése ugyan még zajlik, de várhatóan a korábbi igazságügyi miniszter által benyújtott törvényjavaslatot veszi alapul.

Keir Starmer brit miniszterelnök korábban azt nyilatkozta, hogy személyesen elkötelezett a törvény módosítása mellett, és megválasztása után ígéretet tett arra, hogy megvitatják ezt a javaslatot. A képviselők lelkiismereti szabadságukra hivatkozva voksolhatnak, nincs egységes pártutasítás a kérdésben. Az öngyilkosságban való segítségnyújtás Nagy-Britanniában illegális, és legfeljebb 14 év börtönbüntetéssel sújtható.

Megosztottak a brit képviselők a kérdésben
Egy ismert brit műsorvezető, Esther Rantzen kampányolt az aktív eutanázia ügyében, aki tüdőrákosként egy svájci céghez fordult segítségért, ugyanis a közép-európai ország mellett Ausztria, Kanada és az Egyesült Államok 11 államában már legalizálták az eutanázia ezen formáját, valamint Skócia fontolgatja a törvénymódosítást.

A brit energiaügyi miniszter kegyetlennek nevezte a jelenlegi szabályozást, és támogatja a módosítást. Az egészségügyi miniszter ugyan 2015-ben még a törvény ellen szavazott, de a szabad választás jogát hangsúlyozva megváltoztatta véleményét.

Tanni Grey-Thompson egykori paralimpikon viszont ellenzi a „kiszolgáltatott emberekre gyakorolt hatásokkal kapcsolatos aggodalmak” miatt. Egészségügyi szakemberek és vallási vezetők is kétségeket fogalmaztak meg, de nincs egységes álláspont az ügyben.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei