A The Washington Post 36 év után először nem támogatta egyik amerikai elnökjelöltet sem

A The Washington Post 36 év után először nem támogatta egyik amerikai elnökjelöltet sem

19:46 Október 27, 2024

Közélet 73 3 хвилини

Українська

A The Washington Post bejelentette, hogy egyik elnökjelöltet sem támogatja. A vezérigazgató szerint a döntés „visszatérés a gyökerekhez”, William Lewis szerint az újság a jövőben is így jár majd el. Ez a lépés szakít a több évtizedes hagyománnyal, a lap az 1970-es évek óta a legtöbb elnökválasztás alkalmával támogatta az egyik jelöltet – aki minden esetben a demokrata jelölt volt, írja a BBC.

A Los Angeles Times múlt héten jelentette be hasonló döntését, a lap eredetileg azt tervezte, hogy Kamala Harris demokrata elnökjelöltet támogatja, de a tervet a lap milliárdos tulajdonosa, Patrick Soon-Shiong megakadályozta.

A The Washington Post esetében két forrás is azt állítja, hogy a szerkesztőség munkatársai Harrist támogatták volna, de ezt még nem hozták nyilvánosságra. Ugyanezen források szerint a támogatás közzétételének elmaradásáról a lap tulajdonosa, az Amazon alapítója, Jeff Bezos döntött.

„Tudatában vagyunk annak, hogy ezt sokféleképpen fogják értelmezni, az egyik jelölt hallgatólagos támogatásaként, a másik elítéléseként vagy a felelősségvállalásról való lemondásként. Ez elkerülhetetlen” – írta Lewis. „Mi nem így látjuk. Szerintünk ez a döntés összhangban van azokkal az értékekkel, amelyeket a The Post mindig is képviselt”. Lewis hozzátette, hogy ez egyben „egy olyan üzenet is, amely támogatja olvasóinkat, hogy maguk döntsenek” arról, hogy kit választanak elnökké.

A The Washington Posttal és a Los Angeles Times-szal ellentétben a The New York Times szeptemberben Harris mellé állt. A The New York Post – a Rupert Murdoch médiamogul tulajdonában lévő bulvárlap pedig Donald Trump republikánus jelölt mellé állt.

(Telex)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei