Kijevből már idén vonatjárat indul Pozsonyba

Kijevből már idén vonatjárat indul Pozsonyba

18:00 November 7, 2024

Közélet 635 2 хвилини

Українська

Szlovákia megerősítette készségét egy új Kijev–Pozsony vonatjárat indítására., ami már az idén elindul – jelentette be Julija Szviridenko gazdasági miniszter, számolt be az rbc.ua hírportál a Gazdasági Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint az új vonatjárat indulásáról az ukrán–szlovák vegyes bizottság hatodik ülésén vált ismertté. A járat további európai országokra történő kiterjesztésére is van kilátás. „Szlovákia megerősítette, hogy készen áll az új Kijev-Pozsony vonatjárat indítására csapi átszállással már december közepén” – mondta Julija Szviridenko.

Ezen túlmenően a felek megvitatták a Munkács–Nagykapos államközi elektromos interkonnektor rekonstrukciójának terveit, valamint az Ungvár–Felsőnémeti közúti határátkelőhely korszerűsítésének folytatását.

A Kijev–Pozsony vonatjáratról még októberben tárgyaltak. Egyúttal ismeretessé vált, hogy a Bécsbe tartó kocsikat is tartalmazni fogja.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei