A családon belüli erőszak kezeléséről tartottak előadást Munkácson (videó)

A családon belüli erőszak kezeléséről tartottak előadást Munkácson (videó)

15:15 November 12, 2024

Közélet 511 2 хвилини

Українська

Aktuális témában tartottak tréninget munkácsi roma nők és lányok számára „Nemi alapú erőszak. Alapfogalmak. Erőszak típusai”, amely a „Nemek közötti egyenlőség és jogismeret a roma közösségekben” nemzetközi projekt keretein belül valósult meg. A program célja a roma nők, gyermekek és fiatalok jogi tudatosságának és társadalmi összetartásának növelése. A program trénerei Szimulik Viktória, szakértő és Balog Éva, a „Roma nap” női civil szervezet vezetője voltak. Az előadók ismertették a családon belüli erőszak fogalmát, típusait és annak jeleit, valamint tájékoztattak arról, hogyan kell reagálni az erőszak megnyilvánulásaira. A képzés során aktív párbeszéd alakult ki a résztvevők és szakértők között. A rendezvényt a „Roma nap” női civil szervezet szervezte. Az eszmecsere résztvevői hasznosnak tartják az effajta rendezvényeket. A projekt az UNICEF és a Nemzetközi Élet és Egészség Környezetvédelmi Alapítvány ukrajnai kirendeltségének támogatásával valósult meg. Az alkalom végén a jelenlévőknek higiéniai csomagokat adtak át. A projekt folytatódik: a szervezők segélyszervezetek bevonását és art-terápiás foglalkozások szervezését tervezik.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei