Németország: a választók 40 százaléka aggasztónak tartja az ország politikai jövőjét
Néhány héttel az előre hozott szövetégi parlamenti választások előtt a német választók 40 százaléka aggasztónak tartja az ország politikai jövőjét a YouGov közvélemény-kutató intézet által elvégzett felmérés szerdán közzétett eredményei szerint.
Arra a kérdésre, milyen érzéseik vannak a német belpolitikával kapcsolatban, a válaszadók 39 százaléka felelte azt, hogy aggodalommal tekint a jövőre, 15 százalék pedig kifejezett elkeseredettségének adott hangot. A felmérés szerint a szavazásra jogosultak 7 százaléka izgatott a közelgő – február 23-ra kitűzött – voksolás kimenetele miatt, ugyancsak 7 százalékuk pedig optimista. További 12 százalék nyilatkozott úgy, hogy kíváncsi, 11 százalék pedig kiváró álláspontra helyezkedett. A január elején elvégzett felmérés eredménye szerint 8 százalék jelezte azt, hogy semlegesen viszonyul a német politika jövőjéhez.
A YouGov egy másik, szintén január első napjaiban elvégzett kutatásából kiderült, hogy a Kereszténydemokrata Unió és a Bajor Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) jobbközép pártszövetsége áll továbbra is az élen 29 százalékos támogatottsággal. A jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) a második legerősebb párt 21 százalékkal, Olaf Scholz kancellár Szociáldemokrata Pártja (SPD) pedig tovább gyengült, a szavazatok nagyjából 16 százalékára számíthat. A Zöldeknek 14 százalékot, a baloldali Sarah Wagenknecht Szövetségnek (BSW) pedig 6 százalékot jeleztek előre a közvélemény-kutatás eredményei.
Több politikai párt támogatottsága a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöb körül mozog. A Scholz kancellár vezette koalícióból novemberben kilépett Szabaddemokrata Párt (FDP) épp 5 százalékon áll, a Die Linke (Baloldal) pártra pedig a szavazók 3 százaléka voksolna.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás