Még legalább három hónapra van szükség a leszerelésről szóló törvény parlament elé terjesztéshez – Védelmi Minisztérium

Még legalább három hónapra van szükség a leszerelésről szóló törvény parlament elé terjesztéshez – Védelmi Minisztérium

10:45 Január 11, 2025

Közélet 19 2 хвилини

Українська

A hadserből történő leszerelésről szóló törvényjavaslat már elkészült, jelenleg olyan mechanizmusok kifejlesztése folyik, amelyekkel nagyszámú embert helyettesíthető a fronton – jelentette ki pénteken Ivan Havriljuk, a védelmi miniszter első helyettese a Legfelső Tanácsban a kormányhoz intézett kérdések órájában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Havriljuk elmondta: „A törvény kidolgozásra került, már készen áll arra, hogy a kormány benyújtsa a Legfelső Tanácsnak. A törvény előterjesztése érdekében azonban jelenleg számos mechanizmuson dolgozunk, hogy megértsük, hogyan helyettesíthető az a nagyszámú ember, aki leszerelés alá esik.”

Az első védelmi miniszterhelyettes szerint a harcok folytatásának új formáit és módszereit jelenleg fejlesztik. „Hogy őszinte legyek, ehhez még három hónapra van szükségünk” – hangsúlyozta Ivan Havriljuk.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei