Aktuális (2025.01.26) Emléktáblát avattak Ungvári Lajos szobrászművész tiszteletére (videó)
Ungvári Lajos Kossuth-díjas szobrászművész tiszteletére állítottak emléktáblát az Ungvári Magyar Ház épületénél. A művész Kubicska Lajos néven született 1902-ben Perecsenyben, majd Trianon után Budapesten telepedett le. Az Ungvári nevet később vette fel városa iránti tiszteletből, ahol diák éveit töltötte. A dombormű Mihály Gábor, magyar szobrász alkotása – elhelyezését pedig a budapesti Kárpátaljai Szövetség támogatta. Kovács Sándor honismereti író munkájának köszönhetően vidékünk elfeledett művészének emlékét egy, a szobrász munkásságát bemutató fotókiállítás is őrzi. Az esemény a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és a Kárpátaljai Szövetség kétnapos rendezvénysorozatának részét képezte, melyet a Magyar Kultúra napjának apropóján szerveztek. Az eseményen díjátadóra is sor került. Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke, volt kormánybiztos, az UMDSZ által alapított, Drugeth Fülöp lovas szobrával ékesített díjat vehette át. A magyar nemzetpolitikának kötelessége a nemzetrészekben a magyar kultúra és a közös kulturális örökségre utaló emlékhelyeket, emléktáblákat avatni, mert a magyar kultúra az a közös kód, ami összeköt bennünket, emelte ki Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet a későbbiekben is folytatni kívánja azt a munkát, amely során felkutatja és ismét a köztudatba helyezi azokat, akik egykoron vidékünkön alkottak és tették le névjegyüket a kultúra számos területén.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás