Elmozdult a Föld mágneses pólusa

Elmozdult a Föld mágneses pólusa

21:44 Január 28, 2025

Közélet 418 3 хвилини

Ez pedig hatással van a navigációs rendszerekre, így pedig az olyan alkalmazásokra is, mint a Waze vagy a Google Térkép.

Elmozdult a Föld mágneses északi pólusa, persze annak helyzete nem állandó, vagyis nem egy fix pont, mint a földrajzi északi pólusé, hanem bolygónk mágneses mezejének állandó mozgásával változik. A helyzet nyomon követésére szolgál a Mágneses Világmodell (World Magnetic Model, WMM), amit ötévente frissítenek, hogy igazodjanak a pólus aktuális helyéhez, és előre jelezzék a következő öt év várható elmozdulását.

A legutóbbi, decemberi frissítés pedig megerősítette, hogy a modell 2025-re vonatkozó előrejelzései eddig pontosak voltak, ez pedig különösen fontos, tekintve, hogy ezt használják a műholdas és légi navigációban, vagyis a repülőgépek, hajók és más, népszerű GPS-alapú rendszerek, például a telefonodon lapuló Waze vagy éppen a Google Térkép is, így könnyen lehet, hogy észrevétlenül te is kaptál egy fontos frissítést.

Az elmúlt évtizedekben a mágneses északi pólus mozgása szokatlanul felgyorsult, majd nemrég váratlanul lelassult – egyelőre még a szakemberek sem értik teljesen, mi áll ennek az egésznek a háttérben –, jelenleg már közelebb van Szibériához, mint öt éve, és továbbra is Oroszország felé tart. Időnként előfordul, hogy a mágneses pólusok teljesen felcserélődnek, ami átlagosan egymillió évente következik be, a legutóbbi ilyen „poláris fordulat” több mint 750 ezer éve történt.

(player.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei