
Ferenc pápa megjelent a nyilvánosság előtt
A katolikus egyházfő ma elhagyta a kórházat. Ferenc pápa a súlyos betegsége miatt több hetet volt kénytelen az egészségügyi intézményben tölteni. Gyógyulását jelzi, hogy vasárnap már láthatták a hívek a szentatyát a kórház ablakában. Kerekesszékben tolták az ablakhoz, onnan integetett, s mondott pár szót a híveknek, akik a nevét skandálták és ujjongtak. A pápára nehéz hetek várnak.
A pápa első alkalommal jelent meg a nyilvánosság előtt, mielőtt elbocsátották a kórházból, és visszatért a Vatikánba lábadozásra. Ferenc pápa öt hetet töltött az egészségügyi intézményben, ahol életveszélyes tüdőgyulladás miatt kezelték. A tömeg Ferenc pápa nevét skandálta, miközben a pápa kerekesszékben érkezett az ablakhoz. Integetett a híveknek, majd rövid idő múlva visszavitték a kórházba.

Ferenc pápa túlélt egy súlyos tüdőgyulladást, amely kétszer is az életét veszélyeztette. Emiatt egyes sajtóhírek kilátásba helyezték akár a pápai lemondását vagy akár a temetést is.
Ferenc pápa vasárnap nem sokkal 12 óra után elhagyta a római Gemelli-kórházat. Az egyházfőt szállító fehér autó a kórházból kihajtva lelassított, hogy a 88 éves Ferenc pápa az utasülésről üdvözölni tudja a kórháznál összegyűlt híveket.
A 88 éves pápa ezt megelőzően a római Gemelli-kórház 10. emeleti pápai lakosztályából adott áldást.
Ferenc pápa még hosszú hetekig gyógyul
Ferenc pápa, miután elbúcsúzott a kórházi személyzettől, vissza kell térjen a Vatikánba, hogy megkezdje a legalább két hónapos pihenőt, a rehabilitációt és a lábadozást, amely idő alatt az orvosok azt mondták, tartózkodnia kell a nagy csoportokkal való találkozástól vagy a megerőltetéstől.
Mint arról korábban lapunk is beszámolt, nehéz hetek várnak az egyházfőre. A tervek szerint a pápa április 8-án megbeszélést folytat Károly brit királlyal, valamint 20-án vezeti majd a Vatikán húsvéti ünnepségét.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás