Ismét sorozásba kezdett Oroszország

Ismét sorozásba kezdett Oroszország

09:49 Április 2, 2025

Közélet 2294 3 хвилини

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfői döntése alapján az orosz hadsereg 160 ezer új katonával bővül. Az áprilistól júliusig tartó sorozás a 18 és 30 év közötti, katonai szolgálatra kötelezett orosz állampolgárokat érinti. Moszkva az utóbbi években folyamatosan emelte a hadkötelesek létszámát.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn rendelte el, hogy 160 ezer új sorköteles katonával bővítsék az orosz hadsereget – írja a The Moscow Times.

A besorozás április 1. és július 15. között tart, a korábbi évekhez képest minimálisan nagyobb létszámemelkedéssel.

Az ukrajnai háború kitörésének évében, 2022-ben 134 500 orosz állampolgárt hívtak be sorkatonának, míg tavaly már 150 ezer főt.

Az orosz hírportál szerint Vlagyimir Putyin azt is elrendelte, hogy az orosz haderőt 2026-ig másfél millióra kell bővíteni, ami nagyjából 180 000 új katonát jelent. Oroszországban kétévente tartanak sorozást, ami a 18 és 30 év közötti férfiakat érinti kötelezően.

A Kreml szerint a sorozás semmilyen módon nem kapcsolódik az ukrajnai háborúhoz.

Hozzátették, hogy az orosz védelmi minisztérium is ragaszkodik ahhoz, hogy ne a hadköteleseket küldjék az ukrajnai frontra harcolni, ők rendszerint a hátországban teljesítenek szolgálatot. Az elmúlt években Oroszország több százezer szerződéses katonát is toborzott az ukrajnai háborúba, magas fizetéseket és kiemelkedő bónuszokat kínálva.

Vlagyimir Putyin tavaly januárban rendelte el a sorkötelezettség felső korhatárának emelését, 27-ről 30 évre. Az orosz hadsereg több sikeres támadást is végrehajtott az ukrajnai háborúban, ami rengeteg áldozattal járt – írja az Euronews. Az Egyesült Királyság tavaly decemberi adatai szerint Moszkva több mint 768 ezer orosz katonát veszíthetett el az ukrajnai háború 2022. februári kezdete óta. A becslés a halottakat, a sebesülteket, az eltűnteket és a fogságba esetteket is magában foglalja.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei