Nemzeti ellenállási kiképzőközpontokat hoznak létre Ukrajnában
A kormány támogatta azt a határozatot, amely Ukrajna minden megyéje esetében jóváhagyta az állampolgárokat felkészítő nemzeti ellenállási kiképzőközpontok létrehozását – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál az Elnöki Hivatalra hivatkozva.
A jelentés szerint a határozat jóváhagyja a következőket: a központok létrehozására és működésére vonatkozó eljárást;a tevékenységükre vonatkozó követelményeket. „A civilek felkészítése az ellenség elleni küzdelemre védelmi képességünk szerves része, és az ellenség elrettentésének egyik tényezője. Egyben a társadalom ellenálló képességének és kohéziójának egyik mozgatórugója” – mondta el Irina Verescsuk, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője.

A központok vezetőit a megyei katonai adminisztrációk javaslatára a megyei tanácsok nevezik ki. A megyei katonai adminisztrációk feladata elsősorban a központok tevékenységének ellenőrzése, nyomon követése és értékelése. Mindezeket az információkat negyedévente jelentik a Védelmi Minisztériumnak.
Az ukrán fegyveres erők területvédelmi erői a szabványos kiképzési programot hagyják jóvá. A veteránokat elsősorban központvezetői és oktatói posztokra nevezik ki. Az oktatók képzésen és minősítésben is részt vesznek a katonai felsőoktatási intézményekben.
Verescsuk még februárban bejelentette a nemzeti ellenállási kiképzőközpontok létrehozását. Ugyanakkor elmondta, hogy ennek a folyamatnak az első és legfontosabb lépése a megfelelő számú oktató képzése. Elmondása szerint elsősorban a veteránokra és önkéntesekre számítanak.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás