Az uniós tagországok összefogást sürgetnek az erdőirtás megállítása érdekében
22:48 December 16, 2019
Közélet
4031
5 хвилин

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén az uniós tagországok agárminiszterei nemzetközi összefogást sürgettek az erdőirtás megállítása érdekében, véleményük szerint ugyanis csak az Európai Unió hatékony szerepvállalásával állítható meg az erdőterületek globális szintű csökkenése – közölte az Európai Unió Tanácsa hétfőn.
| A tájékoztatás szerint a tanácskozó szakminiszterek politikai útmutatást rögzítő állásfoglalást fogadtak el a világ erdeinek védelme és helyreállítása érekében. Előremutatónak nevezték, hogy az Európai Bizottság által a múlt héten ismertetett európai zöld megállapodás nevű munkadokumentumban kiemelt szerep hárul az erdősítésre, mint a klímaváltozás elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközére. Egyebek mellett azt javasolták, hogy az uniós bizottság valamennyi kereskedelmi megállapodásban ragaszkodjon ahhoz, hogy a szövegben szerepeljen a fenntartható erdőgazdálkodásra, valamint a fenntartható és erdőirtástól mentes mezőgazdasági termékekre vonatkozó kötelezettségvállalás. Hozzátették, a 2020-ban bemutatni tervezett új uniós erdészeti stratégia is kiemelten foglalkozik majd az erdőterület csökkenését az unión kívüli országokban kiváltó egyik legfontosabb tényezővel, a mezőgazdasági célú földhasználat terjedésével, amely mögött az élelmiszerek iránti növekvő igény áll. Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint Nagy István agrárminiszter az ülésen reményét fejezte ki, hogy a stratégia kidolgozása során előnyt élvez majd az erdőket, az erdőgazdálkodást érintő politikák közti koherencia biztosítása, e nélkül ugyanis nem lehetséges az EU-n kívüli országokban zajló erdőirtások hatékony mérséklése, valamint az erdőterület növelése – mondta a szaktárca vezetője. „Az utolsó pillanatban vagyunk”, hogy megállítsuk a Föld erdeinek csökkenését, amely már nem csak az érintett országokban, hanem globális szinten is egyre nagyobb károkat okoz az emberiségnek” – fogalmazott. A miniszter kiemelte, hogy Magyarország élen jár az erdősítésben, az elmúlt 50 évben ugyanis közel megduplázta az erdőterületeinek nagyságát, miközben a mezőgazdasági hozamok, a mezőgazdasági ágazat termelése is jelentős mértékben emelkedett. „Saját példánkkal tudjuk igazolni, hogy az élelmiszer-termelés növelése, az élelmiszer-ellátás biztonságának javítása összefér az erdőterület folyamatos bővülésével” – közölte. Magyarország kész hozzájárulni a közös erőfeszítésekhez a hazai tapasztalatok megosztásával – tette hozzá. A közlemény szerint Nagy István és Janusz Wojciechowski új mezőgazdasági biztos kétoldalú tanácskozásán a felek egyetértettek abban, hogy a közös agrárpolitika (KAP) új szabályairól felelősségteljes döntés csak az unió 2021-től érvényes költségvetésének ismeretében hozható, ezért csak annak elfogadása után zárhatók le a KAP tárgyalások. A lengyel agrárbiztos hangsúlyozta, hogy a költségvetési tárgyalások során mindent megtesz majd a vonatkozó források védelme érdekében. Nagy István a találkozó során reményét fejezte ki, hogy az új összetételű Európai Bizottság nyitott lesz a közös agrárpolitikára vonatkozó korábbi javaslatok módosítására. Emellett könnyebbséget fog jelenteni a tárgyalások végén, hogy a kelet-európai régió mezőgazdaságát jól ismerő biztossal kell majd megegyezni, aki tisztában van a termeléshez kötött támogatások, az átmeneti nemzeti támogatás, a kisgazda támogatási rendszer, vagy éppen az öntözési beruházások fontosságával – közölték. Forrás: MTI |
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
FeliratkozásKárpátalja
Híradó (2026.01.11) Esti hírek (videó)
21:05 Január 11, 2026
Zárókonferenciával ért véget a „Pro Agricultura Сarpatika” és a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület közös projektje
20:52 Január 11, 2026
Kárpátalján ismertették a nemzeti oltási naptár főbb módosításait
19:26 Január 11, 2026
Aktuális (2026.01.11) - Azon dolgozunk, hogy könnyebb legyen az újrakezdés a turisztikai szektorban (videó)
17:35 Január 11, 2026
Aktuális (2026.01.11) - Lezárult a közös hagyományok és kézműves mesterségek megőrzése Szatmár megye és Kárpátalja régióban című program (videó)
16:40 Január 11, 2026
Több hír Kárpátaljáról
Kiemelt téma
Ukrajna
Híradó (2026.01.11) Esti hírek (videó)
21:05 Január 11, 2026
Lubinec: Törökországban éheztetéssel és elkülönítéssel büntettek ukrán gyerekeket
19:09 Január 11, 2026
Ukrajnában érvénybe lépett a megújított védőoltási naptár (videó)
16:21 Január 11, 2026
Oroszország először vetette be az új típusú Gerany-5 drónt, de az ukrán szakemberek már tanulmányozzák
16:00 Január 11, 2026
Az oroszok vasárnap az ukrán vasutat támadták, mozdonyvezetők sérültek meg, több mint 60 vonatjárat késik
14:21 Január 11, 2026
Több hír Ukrajnából
A nap hírei
Világ
Elhunyt Erich von Däniken
22:08 Január 11, 2026
Híradó (2026.01.11) Esti hírek (videó)
21:05 Január 11, 2026
Sztefanisina: ukrán állampolgárok is vannak az amerikai parti őrség által őrizetbe vett Bella 1 legénysége között
19:49 Január 11, 2026
Aktuális (2026.01.11) - Kárpátaljai magyar nagycsaládosok a Rákóczi táborban (videó)
17:00 Január 11, 2026
Minden ötödik német fontolgatta már a kivándorlást
15:09 Január 11, 2026
Több hír a világból