Elfolyt a magzatvize, de folytatta a műsort az amerikai hírolvasó

Elfolyt a magzatvize, de folytatta a műsort az amerikai hírolvasó

17:57 Május 28, 2025

Közélet 1691 2 хвилини

Українська

Egy három órán át tartó hírműsor vezetője volt Olivia Jaquith, még az után is, hogy az adás közben elfolyt a magzatvize, és megkezdődtek az összehúzódások.

Egy rendkívüli hírünk van ma reggel – szó szerint – mondta a CBS6 Albany adásának kezdetén a műsorvezető társa, Julia Dunn. „Olivia magzatvize elfolyt és most vajúdik, miközben itt van a híradóban”.

„A vajúdás korai szakaszában” – válaszolta Jaquith, aki két nappal korábbra volt kiírva. Majd később úgy folytatta: „Örülök, hogy itt lehetek, és ameddig csak tudok, az asztalnál maradok. De ha eltűnnék, akkor az emiatt van.”

A híradós később a Times-Unionnak arról beszélt, lett volna lehetősége arra, hogy otthagyja a stúdiót, de ő inkább ott maradt, mint hogy „idegesen a kórházban várakoznék. Az hogy az egész csapat velem volt, és viccelődtek, sokkal könnyebbé tették a fájásokat” – mondtaa  The Ecocnomic Timesnak Jaquith.

A nőnek végül egy kisfia született, aki a Quincy nevet kapta.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei