Negyed évig nem fogadja be az észak-afrikaiak menedékkérelmeit Görögország

Görögország nem lesz többé nyitott migrációs folyosó Európa felé – ezt Kiriakosz Micotákisz görög miniszterelnök mondta, miután a parlament jóváhagyta a kormány felterjesztését, és három hónapra felfüggesztette az Észak-Afrikából érkező bevándorlók menedékkérelmeinek befogadását.
Micotákisz a görög szigetekre nehezedő egyre nagyobb migrációs nyomással magyarázta a szerinte ,,nehéz, de szükséges” döntést.
A baloldali ellenzék viszont embertelennek tartja a lépést, amely véleményük szerint alkotmányellenes és a nemzetközi jogot is sérti.
A görög kormány szorosabb együttműködésre törekszik a líbiai kormánnyal, hogy az ottani hatóságok már a parton, az indulás pillanatában feltartóztassák a határsértőket.
A miniszterelnök azt is elmondta: keményebb fellépés ide vagy oda, Athén csak az EU segítségével tudja kezelni a menekültválságot, így Európának egységes bevándorláspolitikára van szüksége.
A görög bevándorlási minisztérium pénteken arról számolt be, hogy az elmúlt napokban mintegy kétezren érkeztek Krétára és más görög szigetekre Afrikából, valamint a Közel-Keletről.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás