Lembergben három nap alatt két szívátültetést végeztek egy fiatalemberen: az első szív egy órával a műtét után leállt

Lembergben három nap alatt két szívátültetést végeztek egy fiatalemberen: az első szív egy órával a műtét után leállt

14:33 Július 18, 2025

Közélet 1797 4 хвилини

Українська

Lembergben az orvosok három napon belül két szívátültetést hajtottak végre egy betegen. Erre azért volt szükség, mert az első donor szíve a beültetést követően mindössze egy órával leállt.

A páciens egy 20 éves fiatalember, Vitalij Dac, Javorivból, Lemberg megyéből. A fiú születése óta szívelégtelenséggel élt, azonban erről sokáig nem tudott. A szívbetegség kialakulását egy fél évvel ezelőtt átvészelt vírusos megfázás idézte elő, amelyet Lengyelországban kapott el. Amint rosszul lett, hazatért Ukrajnába.

Lemberg egyik klinikáján az orvosok dilatatív kardiomiopátiát diagnosztizáltak nála – ez egy olyan betegség, amikor a szív elveszti rugalmasságát, kitágul, mint egy léggömb, és már nem képes hatékonyan pumpálni a vért. Az egyetlen megoldás a szívátültetés volt. A betegséghez súlyos szívritmuszavar is társult, ezért egy kardioverter-defibrillátort is beültettek a mellkasába. Három hónap elteltével a készülék elektrosokkot kezdett leadni – a fiú testét áramütések érték.

Vitalijt válságos állapotban szállították kórházba. A szíve gyakorlatilag leállt, és a defibrillátor sorozatosan elektromos sokkot adott le. Egyetlen éjszaka alatt több mint 20 alkalommal érte 800 voltos ütés, és kétszer még a szívsebészt is megrázta az áram, miközben a készüléket eltávolította a fiú mellkasából.

Egy héttel később találtak donort – de sajnos a kapott szív nem bizonyult elég erősnek. Kezdetben működni kezdett, de egy órával később leállt. Az orvosok ismét életmentő ECMO-gépre kapcsolták, amely ideiglenesen helyettesíti a szív és a tüdő működését, és újra visszahelyezték őt a transzplantációs várólistára.

„A minimális esélyek ellenére a sors kétszer is lehetőséget adott – mindössze 52 óra eltéréssel. Valódi csoda történt: két nap múlva ismét érkezett egy donor, és Vitalij újabb szívet kapott. A második transzplantáció sikeresen lezajlott. Szakembereink közel egy hónapon át harcoltak Vitalij életéért. Ez a fiatalember a mi büszkeségünk és az egész csapat összehangolt munkájának élő példája” – mondta Roman Domasics, a Szent Pantelejmon Kórház Szív- és Érközpontjának vezetője.

Az orvosok szerint a műtét óta három hét telt el, és bár Vitalij még gyenge, jól érzi magát, az új szíve pedig stabilan működik. Most rehabilitáció és rendszeres kontrollvizsgálatok várnak rá.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei