Idén 13-an vehették át az ECL-nyelvvizsga-bizonyítványukat a Rákóczi-főiskolán
Július 30-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) került sor az ECL-nyelvvizsga-bizonyítványok ünnepélyes átadására. A Rákóczi-főiskolán 2016 óta van lehetőség különböző idegen nyelvekből komplex, nemzetközileg elismert nyelvvizsgát tenni.
Az ünnepélyes átadó kezdetén Váradi Natália, a II. RF KMF ECL Nyelvvizsgaközpont vezetője köszöntötte a sikeres vizsgázókat. Váradi Natália beszédében aláhúzta: Köszöntök mindenkit a júniusi vizsgaidőszak eredményeinek hivatalos átadásán. Főiskolánk 2016 óta működik együtt a Pécsi Tudományegyetem Idegen Nyelvi Központjával, és eddig már 346 vizsgázóból 294-en szerezték meg sikeresen a nemzetközileg elismert ECL-nyelvvizsga-bizonyítványt. A júniusi időszakban – 2025. június 13‑án és 14‑én – 21 fő jelentkezett, közülük 13-an tették le sikeresen a bizonyítványhoz szükséges vizsgát először vagy újra angol és magyar nyelvből egyaránt. A nyelvtudás, amelyet ma ünneplünk, kapu lehet jövőbeni tanulmányi és szakmai sikereikhez. Továbbra is várjuk az új jelentkezőket a szeptemberi vizsgaidőszakra: a regisztráció már megnyílt.”

A köszöntőt követően Orosz Ildikó, a főiskola elnöke szólt az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta, hogy minden új nyelv elsajátítása egy-egy új világ felfedezésével ér fel, és rámutatott: „Büszkék vagyunk az önök elhivatottságára, s arra, hogy sikeresen számot adtak tudásukról. Azonban ne feledjék, hogy van már a birtokukban egy nyelv – az anyanyelvük –, melyről még a római pápa is úgy nyilatkozott, hogy a mennyországban a magyar az egyik hivatalos nyelv. S hogy miért? Mert egy örökkévalóság kell ahhoz, hogy megtanulja az ember.”

Csernicskó István rektor is köszöntötte a sikeres vizsgázókat. Beszédében kiemelte, hogy a nyelvtanulás nem csupán egyéni ambíció, hanem közösségi érték is, amely hidakat épít különböző kultúrák között, és elősegíti a térségben élők nemzetközi beágyazottságát.
A köszöntők után került sor az oklevelek átadására. A bizonyítványokat Orosz Ildikó és Csernicskó István nyújtották át a sikeres vizsgázóknak. Az idei júniusi vizsgaidőszakban tett vizsgák után ezúttal 13-an vehették át hivatalos ECL-nyelvvizsga-bizonyítványukat. A vizsgázók között egyaránt voltak a főiskola hallgatói, tudományos munkatársai, valamint olyan fiatalok, akik továbbtanulás vagy szakmai előmenetel előtt állnak, illetve közszférában dolgozó felnőttek is szép számban képviseltették magukat.

Az alkalom zárásaként az ECL Nyelvvizsgaközpont munkatársai hangsúlyozták: a szeptemberi vizsgaidőszakra való jelentkezés már elindult, a jelentkezési határidő augusztus 28.
Az esemény jó példája annak, hogy a nyelvtanulásba fektetett energia megtérül – nemcsak egyéni sikerek, de egy közösség megerősödésének formájában is.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás