Elstartolt a XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia

Elstartolt a XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia

12:12 Augusztus 12, 2025

Közélet 1670 7 хвилин

Українська

Hétfőn kezdetét vette a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében megrendezett XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF). A négynapos szakmai fórumra Kárpátalja minden szegletéből érkeztek pedagógusok, hogy új módszereket ismerjenek meg, tapasztalatot cseréljenek és közösen gondolkodjanak a magyar nyelvű oktatás jövőjéről.

A vendégeket elsőként Fodor Éva, a KMPSZ módszertani központjának vezetője köszöntötte, aki hosszú névsorban ismertette az akadémia meghívott előadóit és vendégeit.

Ezután Fehér-Mártonffy Sarolt Luca, Magyarország Belügyminisztériuma Köznevelési Államtitkárságának külhoni referense szólt a résztvevőkhöz. Köszöntőjében elmondta: először jár Beregszászban, és külön öröm számára, hogy családja is elkísérhette. „Hatalmas megtiszteltetés itt állni, látni ezt a közösséget, és együtt tölteni önökkel ezt a négy napot. Kívánom, hogy mindenki gazdagodjon tudással és élményekkel” – fogalmazott.

A megnyitó után az akadémia első napján a pedagógusok először a magyar nyelvű oktatás aktuális helyzetéről kaptak átfogó képet, melyet Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke mutatott be. Előadásában kiemelte, hogy már a háború előtt is voltak feszültségek a kisebbségi nyelvű oktatás területén, amelyeket részben sikerült enyhíteni a Magyar–Ukrán Oktatási Munkacsoport megalakulásával. Ennek eredményeként indult el egy pilotprojekt A magyar nyelvű oktatás európai integrált modellje címmel, amely kiegyensúlyozott óraszámban biztosítja a nyelvi képzést, a magyar népismeretet, történelmet és a Kárpát-medence földrajzát. Ez az új tanterv előremutató lépés a kárpátaljai magyar oktatás megújításában és megerősítésében.

Ezt követte egy rendkívül aktuális téma: az okostelefonok és a digitális tér veszélyei az oktatásban, melyet a Mathias Corvinus Collegium Ifjúságkutató Intézetének családbiztonsági szakértője, Pöltl Ákos részletezett.

A délután további előadásai a nyelvi akadálymentesítés köré szerveződtek. Erről két szakértő, Csernicskó István, a főiskola rektora és Hires-László Kornélia, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője tartott előadást.

„Sokak számára természetes, hogy bármikor és bárhol használhatják az anyanyelvüket, de mi, kárpátaljai magyarok nem mindig élhetünk ezzel a lehetőséggel” – fogalmazott Csernicskó István. Hangsúlyozta, hogy a nyelvi akadálymentesítés lényege, hogy „ahol jogunk és lehetőségünk van a magyar nyelv használatára, ott bátran éljünk vele”. Kiemelte, hogy nem elég a jog megléte, fontos az is, hogy a feltételek adottak legyenek. Az akadálymentesítés így szerinte az esély megteremtéséről szól az anyanyelv szabad használatához, mely elengedhetetlen a közösség megmaradásához és megerősödéséhez.

A keddi, második napon a szakmai programot a szövegfeldolgozási készségek fejlesztése nyitja meg, amelyet Bárczi Zsófia, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karának oktatója, irodalomtörténész és prózaíró ismertet. Ezt követően az alternatív pedagógiai módszerek kerülnek a középpontba: Kohut Erzsébet, a II. RF KMF, Biológia és Kémia Tanszékének vezetője a nagydobronyi Erdei Iskola gyakorlati tapasztalatait mutatja be, majd Gál Adél és Kulin Ágnes tartanak előadásokat a múzeumpedagógia élményalapú módszereiről a helyi tájházak és galéria példáján keresztül.

A délutáni program során a művészetpedagógia alternatív megközelítéseit mutatják be gyakorlati foglalkozások keretében, melyeket a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója, Sin Edina, valamint a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola vezetője, Kepics Andzselika vezet majd. Este pedig a Magda, a Szabó c. színházi előadás várja a résztvevőket.

A harmadik nap a pszichológiai és társadalmi kérdésekre fókuszál majd. Előadások hangzanak el a háborús helyzetnek a gyermekek lelkiállapotára gyakorolt hatásairól és pszichoszociális támogatásukról, melyeket neves szakemberek, így Berghauer-Olasz Emőke és Gogola István tartanak. Ezen a napon mutatják be a Kompetencia – Oktatás – Mérleg – Perspektíva projektet is, amely a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás strukturális és minőségi változásait elemzi az orosz–ukrán háború kontextusában.

A csütörtöki nap középpontjában a digitális világ és a mesterséges intelligencia oktatásban való alkalmazása áll majd. Bemutatják az innovatív szótárkészítési megoldásokat és a mesterséges elme alkotóerejét, miközben szó esik a digitális lábnyomról is.

Az akadémia zárónapján oklevélátadóval búcsúznak a résztvevőktől, akik a 30 órás továbbképzés teljesítésével a kötelező ötéves szakmai megújításukhoz is hozzájárulnak.

Az idei Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia programja jól mutatja, hogy a kárpátaljai magyar oktatás előtt álló kihívásokra aktívan keresik a válaszokat.

Kun Viktória
Kárpátalja

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei