Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamokat indít a Rákóczi-főiskola

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamokat indít a Rákóczi-főiskola

16:54 Augusztus 13, 2025

Közélet 1628 10 хвилин

Українська

Augusztus 12–13-án zajlik a magyar mint idegen nyelvi továbbképzés a Kótyuk István nyelvi akadálymentesítő tanfolyamon oktatók részére. A továbbképzés megnyitóján jelentették be ünnepélyes keretek között a szeptembertől májusig tartó, nyelvi akadálymentesítést megcélzó 100 órás képzést. Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) adott otthont.

A továbbképzés, melyen több mint 70 oktató vett részt, Bárczi Zsófia, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara egyetemi oktatójának előadásával kezdődött. Ezután került sor az ünnepélyes megnyitóra, melyen Váradi Natália, a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Csernicskó István, a II. RF KMF rektora ismertette a program hátterét. Mint beszédében aláhúzta: „Kótyuk Istvánról neveztük el ezt a programot. Kótyuk Pista bácsi egyrészt valamennyiünknek – ha nem is közvetlenül, de közvetve – biztosan valamilyen szinten tanára volt, hiszen generációk tanultak az általános és középiskolai magyar nyelvtankönyveiből, másrészt egész életében azon dolgozott, hogy közelítse egymáshoz a Kárpátalján élő ukránokat és magyarokat szótárszerkesztőként, műfordítóként és oktatóként, pedagógusként, egyetemi oktatóként. Úgyhogy azt gondolom, hogy ez a névválasztás nagyon találó és nagyon sikeres volt. Hogy miért indul ez a program? Vagyis miért indul újra igazából ez a program, hiszen nem előzmények nélküli ez. Látom, sokan vannak olyanok, akik részt vettek már ebben a korábbi években is. A cél az, hogy ha van szándék, érdeklődés a magyar nyelv tanulása iránt, akkor megteremtsük azt a lehetőséget, hogy közelebb kerüljenek hozzánk – a magyar nyelvhez, a magyar kultúrához –, akik szeretnének. És fordítva, hiszen vannak jó néhányan, akik szeretnék elmélyíteni ukrán nyelvű ismereteiket, szeretnének jobban megtanulni az államnyelven írni, olvasni, beszélni, kommunikálni. Számukra is megpróbáljuk megteremteni ehhez a lehetőséget.”

A rektori köszöntő után Pelcz Katalin, a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Oktatási Központja magyar nyelvi programjának vezetője, a kétnapos képzés főelőadója szólt a jelenlévőkhöz.

A program Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg. Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár videóüzenetben üdvözölte az oktatókat, a program szakmai gárdáját. Köszöntőjében hangsúlyozta vidékünk multikulturalitását, s egyúttal felhívta a figyelmet a program céljára: „Kárpátalja Ukrajna soknemzetiségű régiója, ahol évszázadok óta élnek egymás mellett békében és megértésben a különböző etikumok. Egymás nyelvének és a nyelven keresztül egymás kultúrájának, gondolkodásának ismerete nagyban segíti a nemzetek közötti toleranciát és együttműködést. Mindezt szem előtt tartva döntött úgy a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve, hogy egy új programot indít, amelynek célja, hogy inkluzív módon támogassa, elősegítse a nyelvek és kultúrák közötti együttélést. A programot Kárpátalja köztiszteletben álló nyelvészéről, Kótyuk Istvánról neveztük el, ezzel is tisztelegve a tanár úr emléke és munkássága előtt. A Kótyuk István nyelvi akadálymentesítő tanfolyam, amint a neve is jelzi, Kárpátalja lakosai számára egyfajta nyelvi akadálymentesítést jelent. Célja túlmutat a puszta nyelvoktatáson. A társadalmi befogadás és egyenlőség előmozdítását szolgálja. Örömünkre szolgál, hogy a mai napon már kezdetét is veszi a tanfolyam oktatóinak képzése a főiskola bázisán neves szakemberek bevonásával, szeptemberben pedig megindul a magyar mint idegen nyelv, illetve az ukrán mint idegen nyelv oktatása a jelentkezők számára.”

A megnyitót követően Pelcz Katalin előadásai következtek. Majd Csurman Anikó, Gál Adél, Hnatik Katalin és Váradi Natália, a Rákóczi-főiskola munkatársai ismertették a tananyagot. Az nap zárásaként a résztvevők színházi előadáson vehettek részt.

A képzés második napján Pelcz Katalin folytatta előadásainak sorát, valamint Tari Annamária klinikai szakpszichológus tartott előadást A pedagógusnak is van lelke… A digitalizáció és a hivatás együttes érzelmi hatása címmel.

Váradi Natália, a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta: „A Kótyuk István nyelvi akadálymentesítő képzésünk a mai nappal kezdetét veszi. A tanárok elkezdték a továbbképzést Pelcz Katalin, a MagyarOK Tankönyvcsalád egyik szerzőjével, aki nagyon elismert magyar mint idegen nyelv módszerész és szakoktató. A feladat pedig az – ahogy a nevében is benne van: nyelvi akadálymentesítés –, hogy a különböző nyelvek ismeretével az emberek egymásra találjanak, egymáshoz közelebb kerüljenek, hisz a nyelv akadályokat bont le és hidakat tud építeni. Nyelvismeret nélkül a 21. században boldogulni nem lehet. Tulajdonképpen ez nem egy új projekt, hanem egy 2016-ban útjára indított nyelvi képzés folytatása, ahol magyar mint idegen nyelv és ukrán mint idegen nyelv tanfolyamokon fognak részt venni az oda jelentkezők, összesen a tervek szerint 50 településen 100 órában. Az 50 településre eddig 72 tanárt kértünk fel oktatni. Ők azok, akik részt vesznek a kétnapos továbbképzésen. A Rákóczi-főiskola Filológia Tanszékének négy oktatója egy előzetes tananyagcsomagot készített ehhez. Úgy készítettük el a tananyagot, hogy ez elsősorban beszédorientált, a hétköznapi életben, a mindennapokban való boldogulásra készíti fel szókinccsel, kifejezésekkel, szövegekkel, gyakorlati feladatokkal az itt részt vevő hallgatókat, és természetesen Pelcz Katalin is hozott tananyagot és könyveket ahhoz, hogy minél intenzívebben, minél többoldalúan tudják elsajátítani a legszükségesebb szókincset annak érdekében, hogy a kommunikáció megvalósuljon. A1-es, A2-es szinten, tehát teljesen kezdő szinttel fogunk kezdeni. De aki már az előző körök valamelyikét elvégezte – hiszen 2016 és 2022 között már legalább 6 turnusban részt lehetett venni –, azok már a B1–B2-es szintet is bejelölhetik a jelentkezéskor, tehát haladó szintre jelentkezhetnek. Az elmúlt körökben 2016 és 2022 között több mint 30 ezer emberrel dolgoztunk együtt, és közel 19 ezer fő kapott kétnyelvű tanúsítványt a magyar mint idegen nyelv tanfolyamainkon, ami Kárpátalja 82 településén valósult meg, valamint több mint 3000 fővel dolgoztunk az ukrán mint idegen nyelv tanfolyamokon, ahol több mint 2000 fő vehetett át kétnyelvű tanúsítványt. Több lehetőséggel rendelkeznek az itt tanulók. Először is tehetnek vizsgát a saját tanáruknál, így egy kétnyelvű tanúsítványt kapnak a 100 órás képzés végén. De felkínáljuk a lehetőséget az ECL Nemzetközi Nyelvvizsgaközpontban való vizsgatételre, ez esetben a világ bármely pontján elfogadják azt a bizonyítványt, amelyet ott szereznek nyelvismereti tudásukról.

Itt köszönöm meg a magyar kormánynak az anyagi támogatást a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nevében, a kollégáknak a munkát, és köszönjük mindenkinek, hogy minket választanak nyelvismeret, nyelvtudásszerzés céljából.”

A kezdeményezés hosszú távú célja, hogy a nyelvtudás révén új lehetőségeket nyisson meg a résztvevők előtt, és erősítse a közösségi összetartozást. A szervezők reményei szerint a képzés eredményei a mindennapi életben is érezhetők lesznek Kárpátalja számos településén.

Lőrinc Ingrid
Kárpátalja

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei