Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjban részesült a Credo Verséneklő Együttes
Augusztus 25-én az Országház Vadásztermében tíz személy és szervezet vehette át a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat. Az elismerést azoknak ítélik oda, akik a külhoni magyar közösségekért a közélet, az oktatás, az egyházi élet, a tudomány, a kommunikáció, a sajtó vagy a gazdasági önszerveződés terén kiemelkedő munkát végeznek, és akik képesek felismerni, valamint megerősíteni a közösség megtartó erejét. Az idei kárpátaljai kitüntetett a Credo Verséneklő Együttes, amelyet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség terjesztett fel a rangos díjra.
Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédében kiemelte: a díj annak a közös célnak a kifejeződése, hogy a magyarság a szülőföldjén tudjon boldogulni és gyarapodni, hiszen minden magyar felelős minden magyarért. Mint mondta, akik ehhez a küldetéshez hűek maradnak, tiszteletet és elismerést érdemelnek, amelyet Magyarország kormánya e díjjal fejez ki.

Az államtitkár emlékeztetett: a Külhoni Magyarságért Díjat 2011-ben alapította Orbán Viktor miniszterelnök, majd 2019-től – a Magyar Diaszpóra Tanács javaslatára és a Magyar Állandó Értekezlet döntése nyomán – a 2018-ban elhunyt néprajzkutató, Kallós Zoltán nevét vette fel. A díj tehát a teljes magyar nemzet összefogását fejezi ki.
Nacsa Lőrinc hangsúlyozta: minden közösségnek megvannak azok a meghatározó személyiségei, akiknek munkássága irányt mutat, és életművük eligazodási pont a jövő nemzedékei számára. Felidézte Szent István király örökségét, aki hittel, bölcsességgel, alázattal, de határozottsággal dolgozott a nemzetért és az országért. Hozzátette: Magyarország kormánya az elmúlt tizenöt évben ehhez az úthoz talált vissza, és ma is közös munkában, „kortárs csapatként” építi a szabad, független és virágzó nemzetet. Ebben a csapatban – fogalmazott – helyet kapnak az idei díjazottak is.
A Credo mellett a következő személyek és szervezetek munkásságát ismerték el a Kallós-díjjal: Mini Erdély Park, Gáspár-Barra Réka újságíró, Hrubík Béla költő, a Napsugár és a Szivárvány gyermekirodalmi lapok, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a Csantavéri Önkéntes Tűzoltótestület, a tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a maradéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és Hajós Ferenc jogász.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás