A Digitális Átalakulási Minisztérium vezetője hat új szolgáltatást jelentett be a Gyija alkalmazásban
Hamarosan hat új szolgáltatás jelenik meg a Gyija alkalmazásban. Ezek közé tartozik többek között az eKözjegyző, az alapvető szociális támogatás és a Sérült útja.
Erről a Digitális Átalakulási Minisztérium vezetője, Mihajlo Fedorov számolt be.

Elmondása szerint hamarosan elindul az alapvető szociális támogatás tesztelése az alkalmazásban, amely egyesíti a különböző szociális juttatásokat egyetlen kérelmben, s ez elérhető lesz az appon keresztül.
Az is ismert, hogy a Gyijához hozzáadják az eKözjegyzőt, amely lehetővé teszi az ukrán állampolgárok számára, hogy online közjegyzői szolgáltatásokat vegyenek igénybe, valamint az eAkcizt, amely az eddigi papíralapú zárjegyet elektronikus formára váltja, és segít az illegális alkohol- és dohánytermékek elleni küzdelemben.
A Gyijában elindítják a világ első nemzeti MI-asszisztensét is, amely állami szolgáltatásokat nyújt csevegő formátumban. Kezdetben a jövedelemigazolásokkal fog működni, majd később más dokumentumokkal és tanácsadással is.
Fedorov szerint az alkalmazásban megjelenik a „Sérült útja” szolgáltatás is – ez egy átfogó online szolgáltatás katonák és veteránok számára, amely lehetővé teszi, hogy minden szükséges eljárást el lehessen intézni állami hivatalok felkeresése nélkül.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás