Kitüntette az Ukrajnában elesett észak-koreai katonák családjait Kim Dzsongun
Kim Dzsongun „szép életet” ígért azoknak az észak-koreai katonák családjainak, akik az orosz–ukrán háborúban estek el, miközben hivatalosan is elismerték a csapatok bevetését és súlyos veszteségeiket – írja a CNN.
Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun ünnepélyes keretek között fogadta azoknak a katonáknak a családtagjait, akik az orosz-ukrán háborúban estek el, miután Észak-Korea csapatokat küldött Oroszország oldalán a konfliktusba.

Az állami média beszámolója szerint Kim Dzsongun „szép életet” ígért az elesettek hozzátartozóinak, akik szerinte „a világ legkitartóbb, legnagyobb hazaszeretettel bíró és legigazságosabb emberei”.
A vezető a találkozón kifejezte megrendülését is: „Nem tudtam megmenteni ezeknek a drága életeknek az elvesztését”, fogalmazott. Úgy véli, a harcokban elesett katonák „rám bízták családjukat – köztük szeretett gyermekeiket is.”
A találkozót a Kurszk régióban történt harcok után tartották, ahol az észak-koreai katonák állítólag súlyos veszteségeket szenvedtek. A dél-koreai hírszerzés szerint mintegy 15 000 észak-koreai katona vett részt az orosz oldalon, közülük körülbelül 600-an haltak meg, de nyugati források több mint 6 000 áldozatról számolnak be.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás