Papilio horgászverseny a Nagydobronyi Horgásztanyán (videó)
Ötödik alkalommal szervezte meg horgászversenyét a PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Nagydobronyi Horgásztanyán, amely mára nemcsak sportesemény, hanem a természet tiszteletére nevelő közösségi találkozó is lett. A versenyen huszonkét 18 év alatti horgász mérte össze tudását. A reggeli órákban még ritkábban mozdult a víz, de kora délutánra megélénkült az élet a parton. A PAPILIO Egyesület számára azonban ez a verseny több, mint pusztán sportesemény. Az immár fél évtizedes múltra visszatekintő program minden évben alkalmat ad arra, hogy a környezetvédelem fontosságára is felhívja a figyelmet. A vízpart tisztasága, a halállomány védelme, valamint a vízszennyezés elleni küzdelem mind olyan témák, amelyek minden horgász és természetbarát számára közvetlenül is érzékelhetők. “A halfogás öröme nem választható el a természet védelmétől” – vallják a szervezők és a résztvevők is. Így hát nem véletlen, hogy a PAPILIO Egyesület a horgászversenyt rendszerint környezetvédelmi programokkal is összeköti, mint például folyó- és ártér takarításokkal. A több órás versengés végén az első helyet a nagydobronyi Dudics Noel, a másodikat a bátyúi Kun Anasztázia, a harmadikat pedig a szintén bátyúi Primics Oleg szerezte meg. Külön díjjal jutalmazták azt az ifjú horgászt is, aki a legnagyobb halat emelte ki a vízből. Idén a „BIG fish” díjat Benedek Levente vihette haza Nagydobronyból, aki egy 1,4 kg-os tükör pontyot fogott. A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás