Orosz állampolgárságot kért Charles de Gaulle unokája
Pierre de Gaulle, az ötödik francia köztársaság alapítójának, Charles de Gaulle tábornoknak az unokája a TASZSZ hírügynökség által kedden közölt nyilatkozatában kijelentette, hogy orosz állampolgár kíván lenni – adta hírül az MTI.
Az állampolgárság megszerzésével átadhatjuk gyermekeinknek a számunkra fontos értékeket, és jó oktatást biztosíthatunk számukra. Meg akarjuk menteni a gyermekeket a dekadenciától, az értékek hanyatlásától, amely a nyugati világban zajlik – mondta a 62 éves üzletember, médiavállalkozó.

„Ami magát a döntést illeti, az természetesen Vlagyimir Putyin elnöktől függ” – tette hozzá Pierre de Gaulle.
A néhai francia elnök unokája azt mondta, hogy büszke lesz az orosz állampolgárság megszerzésére, mert szereti Oroszország kultúráját. Hangot adott véleményének, miszerint az állampolgárság odaítélése „példaként fog szolgálni arra, hogy a barátság Oroszország és Franciaország között továbbra is fennáll”.
Pierre de Gaulle korábban közölte, hogy szeretne a feleségével, Rimával együtt Oroszországba költözni.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás