Hitben és közösségben: kétnapos rendezvényt tartott a Háló Egyesület Kárpátalján
A mai, kihívásokkal teli időszakban különösen fontos, hogy legyenek olyan emberek, akikhez fordulhatunk, és akikre támaszkodhatunk. A közösség ereje és az emberi kapcsolatok sokszor tartást adnak, segítenek megküzdeni a mindennapok nehézségeivel. Éppen ezért kiemelt szerepe van azoknak a szervezeteknek, amelyek a közösség összetartását, a hit megerősítését és az emberi kapcsolatok ápolását helyezik előtérbe. A Kárpátaljai Háló Egyesület is ebbe a körbe tartozik, hiszen évről évre alkalmat kínál tagjainak a találkozásra, a beszélgetésre és a kölcsönös támogatásra. Az idei, szeptember 13–14-én megrendezett hagyományos éves találkozónak a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont, amelynek mottója ezúttal a Példabeszédek könyvéből vett gondolat volt: „Élet és halál van a nyelv hatalmában” (18:21). A kétnapos eseményen mintegy 45 fő vett részt, köztük a közösség tagjai és érdeklődők, akik közös időtöltéssel erősíthették kapcsolataikat, hitüket és egymástól is tanulhattak.
A program szombaton reggel kezdődött a résztvevők érkezésével és regisztrációjával. A napot ünnepélyes megnyitó indította Bárdos István tanár, a Háló-közösség tagja vezetésével.

Amikor közönség előtt kell megszólalni, mindig hordozom magammal azt a zavart, hogy bennünket a Szovjetunióban hallgatni tanítottak meg, nem beszélni. De egy belső indíttatás és igény született bennünk, hogy létrehozzuk ezt a találkozót, hiszen aki egyedül marad, az elveszett
‒ kezdte beszédét.
A Háló-közösség szimbolikájáról is szólt: „A Hálónak van egy zászlója, amelyen a bogok a találkozásokat jelképezik – mikrotalálkozókat, két-három ember közötti kapcsolatokat, helyi és országos szintű egyesületeket. Ezek a találkozások megerősítenek bennünket abban, hogy közösségben többre vagyunk képesek, mint egyedül” ‒ mondta Bárdos István.

Ezt követően Ferku Szilveszter, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház segédszínésze elszavalta a magyar Himnuszt, így megadva a rendezvény ünnepélyes hangulatát, és ráhangolva a résztvevőket a hétvége programjaira.

A megnyitón Szeibert András, a Kárpát-medencében működő Háló-mozgalom egyik alapítója is szólt a csapathoz, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a szervezet működése és közössége különösen fontos a mai bizonytalan időkben. „Bizonytalanság, elköltözések, menekültek, a maradóknak többletterhelés, több feladat – mégis a Háló ereje az, hogy a működés folyamatos maradt, sőt, tavaly óta szinte meg is erősödött” – mondta.
Miért szervez a Háló mindig találkozókat? Ezzel lehetőséget teremtünk a mélyebb találkozásokra, a hosszan tartó kapcsolatok kiépítésére, és végső soron a közösségek létrejöttére vagy továbbfejlődésére
‒ folytatta köszöntőjét.

„Hogy ezt gyakorolhassuk, hogy ennek teret adhassunk, emiatt van itt, Beregszászban is Háló-találkozó, amelyen érezzétek jól magatokat, vigyetek haza értékeket, és építsetek kapcsolatokat!” – zárta beszédét.

A megnyitót követően Egressy Miklós görögkatolikus parochus tartott előadást a hit küldetéséről és a remény fontosságáról. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy az idén jubileumi évben, a szent évben vagyunk, amelynek a jelmondata: A remény zarándokai. Szeretnék rávilágítani, mit is jelent a remény, és mit jelent a zarándoklat” – mondta. Beszédében hangsúlyozta a vezető szerep és a hit jelentőségét a közösségépítésben: „Ti vagytok a föld sója, ti vagytok a gyertyatartóra kitett gyertya. Ti vagytok a hegyre épített város.” Arra buzdította a résztvevőket, hogy bátran formálják és erősítsék a közösséget Kárpátalján és a magyarság körében. „Legyetek húzóemberek, akik előre lendítik a világot. Merjünk termékeny, értékes gyümölcsöt hozni életünk fájáról” – zárta előadását.

A Háló nyitott közösség, ahol bárki részt vehet a rendezvényeken, és a rendszeres találkozók lehetőséget biztosítanak arra, hogy a beszélgetések folyamatosak maradjanak, még ha valaki egyszer-kétszer nem is tud jelen lenni ‒ tudhattuk meg Dankai Terézia elnökségi tagtól. Aknaszlatinától Ungvárig mindenhol vannak tagok, akikkel együtt tartanak bogozói találkozókat, ahol a Háló működését és rendezvényeit szervezik. Emellett vannak nagyobb közösségi események, például a népszerű családi napok, valamint a korábbi békeidőkben rendezett farsangi bálok, amelyek most sajnos szünetelnek.
A délelőtt folyamán kiscsoportos beszélgetésekre is sor került, ahol a résztvevők megoszthatták tapasztalataikat, kérdéseiket, és közelebb kerülhettek egymáshoz. A közös ebédet követően Knobloch Zsóka tartott kommunikációs tréninget, miközben Szeibert András a Háló-mozgalom céljairól és működéséről tartott bemutatót.
A napot közös vacsora zárta, amelyet esti színházi előadás követett. A résztvevők a Frida című monodrámát tekintették meg. Az előadás végén közönségtalálkozóra került sor, amelyet Bárdos István moderált. A nézőknek lehetőségük volt kérdezni a művésznőt, Orosz Ibolyát, valamint a rendezőt, Oleh Melnyicsukot.
Vasárnap a találkozó közös imával indult a békéért, amelyet Bárdos István vezetett, majd a résztvevők egy záróbeszélgetésen osztották meg gondolataikat. A találkozó a Sörkert étteremben elfogyasztott ebéddel zárult, majd a résztvevők hazautaztak.

Az idei Háló-találkozó hűen tükrözte a mozgalom szellemiségét: a közösségi beszélgetések, a hit mélyítése és a személyes kapcsolatok ápolása mind hozzájárultak ahhoz, hogy a résztvevők feltöltődve térjenek haza.
(KV/Kárpátalja hetilap)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás