Joe Biden máris elszegényedett, mindenki elfordult tőle

Joe Biden máris elszegényedett, mindenki elfordult tőle

15:36 Szeptember 21, 2025

Közélet 1306 4 хвилини

A nyolcvankét éves exelnök nem tud úgy kaszálni a beszédeivel, mint elődei, és a Trumptól rettegő cégek sem tolonganak érte. Joe Biden első függetlenség napját a Fehér Ház után nem Martha’s Vineyardon, hanem egy lakókocsiparkban töltötte.

Míg más volt amerikai elnökök karrierjük végét luxusban, események díszvendégeként és önéletrajzok írásával töltik, addig Joe Biden látszólag ugyanazzal a lendülettel zuhan lefelé, ahogyan őt Donald Trump a Fehér Házból kirúgta. A Demokrata Párt összeomlása mellett senki sem kíváncsi a volt politikusra, az egy éve még a világ leghatalmasabb emberének számító Bidennek most az elapadó családi kassza egyben tartásával kell foglalkoznia.

A volt elnök a pályája végén valami olyasmire kanyarodott, amit legfeljebb egy sitcomban látnánk: miközben az Obamák milliárdos könyvdealekkel és tengerparti villákkal töltik az idejüket, a Clinton-házaspár pedig fekete nyakkendős bulikon díszvendégeskedik, ő egy zenész barátja lakókocsiparkjában ünnepelte a függetlenség napját, homokba szúrt székeken vacsorázva egy tengerparti büfében.

Bár ez sokak számára úgy hangozhat, mint a tökéletes nyugdíj, az Egyesült Államok volt vezetője számára ez egy katasztrófa.

Joe Biden a Fehér Házból a szakadékba esett

A nagy tervekből – puccos könyvtár, aranyáras előadások, magánrepülő – eddig nem sok lett. Biden beszédjeit ugyan még 300-500 ezer dollárért kínálják, de sok cég inkább nem kockáztatja, hogy Trump haragját magára vonja. Azok a szervezet pedig, amelyek vendégül látnák, inkább lefelé alkudnák az árat.

Közben az exelnök családi kasszája sem végtelen. Ott a 2,7 milliós tengerparti ház, aminek most épp 20 százalékkal emelték az adóját, Hunter jogi számlái, Ashley válása és persze az unokák öröksége.

Az sem segít, hogy Hunter saját bevallása szerint „jelentős jövedelemcsökkenéssel” küzd, és már a beszédmeghívások sem érkeznek hozzá.

Ami megmaradt: egy tízmilliós könyvszerződés, egy évi 416 ezres állami nyugdíjcsomag, és az Amtrak csendes kocsijában olvasgató Biden. Nem hangzik rosszul, de más exelnökök luxusvilláihoz képest ez elég sovány.

És hogy lesz-e Biden Elnöki Könyvtár? Valószínűleg igen, de a Wall Street Journal szerint az is „kevésbé szexi” változatban, mint az Obama Center. Úgy tűnik, hogy a Trump által eltaposott politikusnak a Fehér Ház elhagyása után is csak rosszabbodik a sorsa.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei