Kamikaze drónokat kap Ukrajna egy brit cégtől
Az MGI Engineering brit vállalat bejelentette, hogy néhány héten belül olcsó, közepes hatótávolságú kamikaze drónokat szállít Ukrajnának – számoltak be róla ukrán források.
A volt Formula 1-es mérnök, Mike Gascoyne által alapított cég közleménye szerint a SkyShark névre keresztelt kamikaze drónok hat héten belül bevetésre kerülnek Ukrajnában. Emellett az MGI Engineering egy nagyobb teherbírású csapásmérő platformot, a TigerSharkot is fejleszti olyan küldetésekre, ahol a nagyobb hatótávolság és hasznos teher kritikus fontosságú.
A SkyShark egy 10-20 kg-os robbanófejjel ellátott drón, amely körülbelül 250 km-es hatótávolsággal és 450 km/órás maximális sebességgel rendelkezik. A fedélzeti irányítórendszere segítségével képes felkutatni és lecsapni a kiválasztott célpontokra.
Az MGI Engineering hangsúlyozta, hogy az ukrán partnerek már készen állnak a gyártásra is.
Egy ilyen pilóta nélküli eszköz ára körülbelül 67 000 dollár.
Gascoyne kiemelte, hogy még körülbelül két hónapba telik, mire a TigerShark megkezdi a tesztrepüléseket. Ennek a drónnak az árát nem hozták nyilvánosságra, de a vállalat úgy mutatja be, mint alternatívát a több millió fontba kerülő rakétákkal szemben.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás