Hála és közösség az idősek világnapján Szürtében
Az idősek világnapjához kapcsolódva idén második alkalommal rendezett ökumenikus ünnepséget a Szürtei Református Egyházközség. A templomi eseményen vendégként és előadóként részt vett Tóth Tibor, a magyarországi Bihari Református Egyházmegye esperese és berekböszörményi lelkipásztor, aki maga is szürtei születésű, valamint Györkéné Csákány Marianna, a kisgejőci Gyöngykaláris Kórusiskola vezetője.
Az ünnepi alkalomra a szürtei reformátusok idén is meghívták a Téglási és Szürtei Római Katolikus Gyülekezetek, valamint a Téglási Görögkatolikus Gyülekezet híveit. A kecses, kéttornyú szürtei református templom bejáratánál a presbiterek minden érkezőt üdvözöltek. Több mint száz idősebb korú és fiatal látogatott el a meghitt hangulatú eseményre a két szomszédos községből.

A templomban Kótyuk Zsolt szürtei református lelkész köszöntötte a megjelenteket és mutatta be a sokak számára régről ismert Tóth Tibor esperes urat, aki Isten szavával buzdította a nehéz körülmények között élő szürteieket és téglásiakat. Az esperes úr Pál apostol első tesszalonikai levele harmadik fejezetéből idézett: „…elküldtük Timóteust, a mi testvérünket és Krisztus evangéliumának hirdetésében Isten munkatársát, hogy megerősítsen titeket, és bátorítson hitetekben, hogy senki meg ne tántorodjék a mostani megpróbáltatásokban.” A jelenlévőkre nagy hatással volt biztatása és bizonyságtétele.
A rendezvényen énekelt Györkéné Csákány Marianna, akinek gitárkísérettel előadott, megható énekei megszólították a jelenlévőket.

A templomi alkalmat szeretetvendégség követte, ahol a több mint 35 éve lelkészi szolgálatot végző Tóth Tibor esperes urat nagy szeretettel üdvözölték egykori osztálytársai, ismerősei, barátai, és együtt idéztek fel negyven évnél régebbi történeteket, nagy szeretettel emlékezve a tanítócsaládra, amelyben Tóth Tibor nevelkedett.
Szallár Sándor, a Szürtei Református Egyházközség gondnoka a templomi alkalom végén elmondta: „A várakozásainknál is jobban sikerült a mai esemény. Minden felekezet képviselői nagy számban megjelentek a szerintem mindannyiunkat megszólító, felemelő hangulatú és lelkületű rendezvényen. Esperes úrnak – falunk szülöttének – emlékezetes, szép előadása és Csákány Marianna színvonalas fellépése nagyon széppé varázsolták ezt a borongós, esős vasárnap délutánt.”

Az idősek világnapja apropójából megszervezett ökumenikus rendezvény lebonyolítását a Dorcas segélyszervezet támogatta. Jóvoltukból minden jelenlévő egy szerény ajándékkal térhetett haza.
A testvéri találkozás örömét, a meghitt rendezvény üzenetét hálásan zártuk szívünkbe.
(dózsa/Kárpátalja hetilap)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás