Böjte Csaba Beregszászban: „A remény az, ami összetart bennünket”

Október 16-án hatalmas érdeklődés kísérte Böjte Csaba ferences rendi szerzetes „2025 – A remény éve!” című előadását, amelyet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Pszichológiai Szakszolgálata szervezett Beregszászban. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, aki évtizedek óta elkötelezetten segíti a nehéz sorsú gyermekeket, ezúttal a remény, a hit és a lelki kitartás erejéről osztotta meg gondolatait a közönséggel.

A rendezvény kezdetén Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem elnöke köszöntötte a vendégeket. Köszöntőjében arról beszélt, hogy az este üzenetét két költő gondolata foglalja össze. Ady Endre szavaira utalva hangsúlyozta: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az Élet él és élni akar.”

Babits Mihály Húsvét előtt című versét idézve pedig a béke utáni vágy fontosságát emelte ki: „Ó, béke! béke! legyen béke már! Legyen vége már!” – mondta, hozzátéve, hogy az este a reményről és a lelki megerősödésről szól. Az egyetem elnöke arról is beszélt, hogy három év háború után sokakban elgyengült a remény, ezért különösen fontos, hogy közösségként erősítsék egymást. Mint mondta, 2025-öt sokan a béke és a reménység évének várták, mégis úgy tűnik, a helyzet egyre nehezebbé válik.

A jelenlévők örömmel és nyitott szívvel fogadták Böjte Csaba atya tanúságtételét és gondolatait, amelyek a hitből fakadó derűvel és mély élettapasztalattal szóltak mindenkihez. A szerzetes előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az ember legnagyobb feladata ma is a vigasztalás és megerősítés, vagyis az, hogy „egymást lelkesítsük, bátorítsuk”.

Elmondta, hogy a Szentírás szerint Jézus Krisztus maga is „vigasztalónak” nevezte magát, és ez a küldetés ma is minden keresztény feladata. „A mi Urunk, Jézus Krisztus fő hivatása az, hogy megerősítsen bennünket” – fogalmazott az atya.

A ferences szerzetes szerint a mai ember legnagyobb hiánya nem az anyagi javakban, hanem a reményben van. Ferenc pápa is ezért hirdette meg 2025-öt a remény évének – mondta, hozzátéve: „Sok fiatal azért indul el, mert nem hisz abban, hogy itt van jövő. Pedig a reményt nem külföldön kell keresni, hanem magunkban kell felébreszteni.”

Kiemelte a derű és a jókedv megtartásának fontosságát is: „Nem látom a rosszkedvnek a pozitív hozadékát. Ha valamit szomorúan, búbánatosan, dühösen nem lehet jobban elvégezni, mint jókedvvel, akkor ne essünk kétségbe!”

Böjte Csaba arra biztatta a jelenlévőket, hogy a nehézségek ellenére is őrizzék a krisztusi lelkületet és a derűt, mert „a gonosz mindig a szorongást és a félelmet akarja elültetni bennünk, de nekünk a reményt kell választanunk”.

Az atya szerint a kereszténység lényege éppen az, hogy a kudarcokból, a nagypéntekekből is győzelmet lehet kovácsolni, ha az ember nem veszti el a hitét és a reményt. „Én hiszem, hogy akár egy kudarcból is győzelmet lehet fabrikálni, ha nem veszítjük el a reményt” – mondta.

Saját tapasztalataira is utalt, hiszen árva gyermekekkel foglalkozik, akik sokszor nehéz sorsból érkeznek, mégis képesek új életet kezdeni. Példaként említett egy fiút, aki 13 évesen került hozzájuk, és sosem járt iskolába, mégis nagy ambícióval küzd, hogy leérettségizhessen.

Előadását így zárta: „Nem hiszek egy olyan Istenben, aki csak utópiákat ígér. Hiszem, hogy a Jóisten feladta nekünk ezt a házi feladatot, és ez megvalósítható. Hiszem, hogy Isten szeretete győzedelmeskedik itt, Kárpátalján, Ukrajnában és az egész világon.”

(Kun Viktória/Kárpátalja hetilap)