A nemzeti összetartozás előtt hajtottak fejet Visken

A nemzeti összetartozás napja alkalmából Visken is méltó módon emlékeztek meg a magyarság történelmének egyik meghatározó eseményéről. Az egykori koronavárosban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezete szervezett ünnepi megemlékezést és koszorúzást a református templom kertjében. A résztvevők közösen idézték fel a trianoni békediktátum következményeit, miközben tiszteletüket fejezték ki a határokon átívelő magyar nemzeti összetartozás eszméje előtt.

Az eseményen helyi lakosok, egyházi és civil szervezetek képviselői vettek részt. Czébely Ilona, a KMKSZ Viski Alapszervezetének elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta: a nemzeti összetartozás napja emlékeztet bennünket arra, hogy a magyarság a történelmi megpróbáltatások ellenére is egy nemzetet alkot, és különösen fontos, hogy a külhoni magyar közösségek megőrizzék identitásukat, hagyományaikat és anyanyelvüket. Mint fogalmazott, a nehéz idők ellenére is a remény az, ami élteti a helyi közösséget, hogy egyszer eljön a béke, az iskolák újra megtelnek, és a templom padjaiban az unokák ott ülnek majd, ahol egykor nagyapáik ültek. „Az összetartozás nagyon-nagyon fontos egy olyan településen, ahol ukránok, románok, magyarok és cigányok együtt élnek. Egy sokszínű közösségről beszélünk, látnunk kell azt, hogy csak úgy léphetünk előre a jövőnk érdekében, ha mi közösen ezért tenni fogunk. Bízunk benne, hogy a jövőnk olyan lesz, amilyet szeretnénk” – jegyezte meg Czébely Ilona.

Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke szerint nagyon fontos az összetartozás üzenete és annak megélése. A kárpátaljai magyarok, valamint a szórványban élő magyarság abból merítheti erejét, hogy érzi és tudja: a világban élő 15 millió magyar összetartozik. Ezen a napon ezt méltatjuk, és ebből igyekszünk erőt meríteni – hangsúlyozta Sari József. „2010-ben a magyar kormány hozott egy döntést, amely ezt a napot a megemlékezés és az összetartozás napjává tette. Szükségünk van az összetartozásra most is. Ezért vagyunk itt most is, ezért jövünk el ide minden évben. Az a 15 millió magyar, akit a világba szétszórtak, ebből meríthet erőt. Keressük egymást, tiszteljük egymást, és próbáljunk együtt élni az itt élő népekkel közösen. Én úgy érzem, hogy erre szükség van, erre igény is van. Belefáradunk ebbe az állandó küzdelembe és háborúba. Jó lenne, ha béke lenne, és ha ez a béke eljön, akkor más érzésekkel fogunk Trianonra, a múltunkra emlékezni. Egyelőre a feladatunk az, hogy őrizzük meg kultúránkat, őrizzük meg hagyományainkat, vigyázzunk egymásra, mert csak így élhetjük túl ezt a globalizált világot” – fogalmazott az elnök.

Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja megemlékező beszédében kiemelte: ez a nap nem csupán a veszteségekről szól, hanem emlékezni kell és tisztelegni azok előtt, akik mindezek ellenére ennyi év után is megőrizték nyelvüket, hagyományaikat és identitásukat a legnehezebb időkben is. Mint a diplomata fogalmazott, a Kárpát-medencében élő magyar közösségeket egy nyelv, egy emlékezet és egy olyan közösségi tudat köti össze, amely generációkon át fennmaradt. A mai világban különösen fontos felismerni, hogy az összetartozás nem magától értetődő, azért tenni kell. „Feladatunk, hogy tiszteljük egymást, támogassuk közösségeinket, és megőrizzük mindazt, amit elődeink ránk hagytak” – hangsúlyozta.

Kulin Zoltán, a KMKSZ alelnöke az emlékező közösséghez szólva elmondta: a trianoni békeszerződést követően Magyarország elvesztette területének kétharmadát, lakosságának egyharmadát, és mindezt olyan országok írták alá, amelyek talán azt sem tudták, hol található Magyarország, elég, ha Nicaraguára vagy Panamára gondolunk, amelyek többek között mindezt aláírták. Az volt a céljuk, hogy megszüntessék az ezeréves magyar államot. Azonban minden próbálkozás ellenére közösségeink megmaradtak. Az alelnök hangsúlyozta: ahhoz, hogy kitartsunk, meg kell őriznünk nyelvünket és kultúránkat. A kárpátaljai magyar közösség nyelvében él. Benne élünk a nagydobronyi csárdás lépéseiben, a beregi szőttes keresztszemes mintáiban, a viski vidék faragott kopjafáinak jelképeiben és azok jelentésében. Benne vagyunk a kosárfonók kezének ügyességében, az építőink székelytetőiben. Együtt dobban a szívünk akkor, amikor halljuk, hogy Szabadkán magyar zászlót égetnek, vagy amikor a Felvidéken elkobozhatják a magyarok földjeit. De felháborodunk akkor is, amikor papjainkra a szó szoros értelmében ráverik a lakás falát. Kiemelte: gyúljon meg minden tűz, amely nemcsak azt hirdeti, hogy összetartozunk, hanem azt is, hogy legyen béke, mert mi senkinek nem kívánjuk azt, hogy legyen újból Trianon.

A megemlékezésen a helyi református énekkar közreműködésével felcsendült a Szózat, a Székely himnusz, valamint a Czébely Lajos által írt Máramaros himnusza. A helyi iskola diákjai versekkel és prózai gondolatokkal emelték az esemény fényét, ezt követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Az esemény a Viski Tájház udvarán este közös tűzgyújtással ért véget.

(Váradi Enikő/Kárpátalja hetilap)