7-10 nap is elég lehet a karanténra az amerikai járványügy szerint

7-10 nap is elég lehet a karanténra az amerikai járványügy szerint

14:32 December 3, 2020

Közélet 2864 4 хвилини

Українська

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szakemberei szerint a 14 napos karantént sokan nehezen viselik, ezért érdemes lenne csökkenteni annak idejét. Úgy vélik, járványügyi szempontból 7-10 nap is elegendő lehet a megfigyelésre.

A koronavírus-járvány terjedésének egyik leghatékonyabb formája, ha egy potenciális fertőzött (önkéntes) karanténba vonul. A jelenlegi előírások szerint 14 nap karantén javasolt, ennyi idő alatt ugyanis kiderülhet, hogy az illető elkapta-e a betegséget – vagyis megjelennek-e rajta a tünetek – vagy sem. Az amerikai járványügyi központ (CDC) azonban egy új ajánlással állt elő.

A The Washington Post beszámolója szerint a CDC úgy látja, a jelenlegi két hét helyett elég lehet egy csupán 7-10 napos „elzárás” is. A szakemberek szerint amellett, hogy ez sokkal kevésbé megterhelő az emberek számára, a hosszú karanténnal járó előnyöket más, közegészségügyi szabályok betartásával is el lehet érni.

A CDC szerint a 14 napos karantén azért volt eddig alapvetés, mert ha valakinél felmerül a fertőzés gyanúja – például szoros kontaktszemély volt –, ennyi idő alatt nemcsak letelik a lappangási idő, de megjelennek a tünetek is. Ugyanakkor sokan épp emiatt nem merték bevallani, hogy potenciálisan fertőzöttek lehetnek, mert féltek, hogy elveszítik az állásukat, vagy nem engedhették meg maguknak, hogy az adott hónapban ennyivel kevesebb pénzt vigyenek haza. Márpedig ez nem segíti elő azt, hogy kevesebb legyen a fertőzött.

Bár az amerikai járványügyi központ továbbra is a 14 napos karantént ajánlja az Egyesült Államokban, lehetőséget ad arra, hogy ezt 10 napra lerövidítsék, ha ez feltétlenül szükséges. Ennek feltétele, hogy az illető folyamatosan monitorozza a saját egészségét, és jelezzen, ha változást tapasztal – például belázasodik. Ezt a 10. és a 14. nap közötti időszakban is folytatnia kell, emellett pedig arcmaszkot is kell viselnie.

A szakemberek szerint ugyanezekkel a feltételekkel speciális esetekben akár 7 napra is lecsökkenthető a karantén. A tapasztalatok szerint ugyanis ekkora a fertőzés esélye 5-12 százalék, míg 10 napos karantén esetben 1-10 százalék között alakulhat.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei